– Üdvözlöm!
– Jó napot! Vagyis inkább: jobb napokat!
– De gondterhelt. Nehéz volt idetalálnia?
– Na az az egy éppenséggel könnyen ment.
– Látja a végletességet?
– Persze. Kaszinó. Mennybemenetel és pokolra szállás. Önuralom és eljellemtelenedés, lehetőség és kísértés és még ezernyi ellentétpár húzza alá, hogy ez a végzet helye.
– Remek. Kitűnő. Szinte büszke vagyok magára.
– Szinte?
– Nem úgy szinte. Azért nem mondhatom jó szívvel, hogy „büszke vagyok magára,” mert a hétről hétre tapasztalható fejlődése saját érdeme. Arra meg magának kell büszkének lennie.
– Ha eszembe jut, majd leszek is. Bár ez lenne a legfőbb gondom.
– Nocsak. Pedig tudnia kell: egy hete, amikor úgy fogalmaztam: a végzet helyén találkozunk, még nem a kaszinókertre gondoltam.
– Hanem?
– Az most már nem érdekes. Képes a mintázat egy hét alatt annyit változni, hogy a kigondolt hely is más legyen. Az energiájában ott a végletesség, ahogy olyan frappánsan elmesélte, párokba szedve. De egy hete még másfajta végletességre gondoltam.
– Kicsit kacifántos.
– Dehogy az, már maga is érti. És húzza ki szépen a hátát, legyen délceg és elégedett, mert nem kavart be ez az apró változás, hiszen itt van és beszélgetünk.
– Mindjárt meg is érkezek. A testem itt van, de még kell kicsi idő, hogy úgy nagyjából összeszedetten is tudjak diskurálni.
– Mi zökkentette ki ennyire?
– Hát ami a héten történt. Attól hangos a sajtó, hallani, olvasni mindenhol. Maga talán barlangban él?
– Nem is lenne rossz. De nem, én is érzékeltem a változásokat.
– Ahhoz képest elég nyugodt.
– Ha most zaklatottan tépném a hajam, attól jobb lenne?
– Hát… Már a képet se nagyon tudom elképzelni. Egy bölcs ember sose esik kétségbe, nem?
– Kibillentheti a váratlan információ, az belefér. De – optimális esetben – úgy működik, ahogy mindenkinek is kéne. Kibillen, majd a lehető leghamarabb visszatér az egyensúlyi állapotába. Mint a keljfeljancsi.
– Ez azért most durvább helyzet, nem gondolja?
– A jelző és a minősítés már önmagában ítélkezés. Úgy pedig nehéz objektívnek maradni, ami pedig a kapaszkodók megtalálását bonyolítja. Tehát: önmagammal szúrnék ki.
– Akkor mit tehet az ember? Mit tehetnek az emberek? Mit tehetnek az embertömegek?
– Emlékeznek és emlékeztetik magukat.
– Mire is?
– Hogy a magyar a jég hátán is megél. Hogy ennél ezerszer embert próbálóbb történelmi helyzetekből is felálltunk. Hogy amúgy már rág nem lenne indokolt, hogy mi élünk a Kárpát-medencében, de valahogy mégis: köszönjük, itt vagyunk. Hogy amikor nem lehetett dobolni, eleink feltalálták az ütőgardont. Még viccet is fabrikáltak a magyar talpraesettség túlzásba viteléről.
– Viccet?
– Tudja, a forgóajtós. A magyar megy be utoljára, de elsőnek jön ki.
– Ja, arra gondol.
– Arra hát. Ami fent történik és nincs ráhatásunk, nem szabad, hogy túl soká bosszantson. Azt azonban megválaszthatjuk, hogy miként reagálunk rá, mit hozunk ki belőle.
– Ezt már hallottam.
– Mert régi, ám újra és újra előkerülő alapbölcsesség.
– Egyszer megfogalmazta valamilyen frappáns formulában is.
– Miért nemből hogyan igenbe. Erre gondolt?
– Tényleg, igen. Köszönöm.
– Nincs mit. Ha segít és hasznára válik, örömmel kínálom. A lényeg: előre tekinteni, proaktívnak lenni, nem beleragadni a sárba. Azt nézni, mi hozható ki a jelenben látszó jövőképből. Színezni, felismerni a mintákat, felfejteni, megérteni és menni fog. Nem túlélő üzemmódban, hanem építkezőben. Csak másképp, mint eddig megszokta.
– Remélem, a szavai táptalajra hullottak.
– Csak magán múlik, mint mindig.
– Jó, jó, tudom. Csak kissé elragadtak az érzelmeim, mert a héten többször is megnyomták a nagy, piros újratervezéses gombot.
– Ezért emlékeztettem: tervezzen újra, de úgy, hogy a legjobbat hozza ki belőle. Ne azon töprenkedjen, hogy a legsűrűbb mordori sötétségű erdő mélyére viszik, mézzel bekenve, medvecsemegének feltálalni.
– Szép kép. Észben tartom.
– Jól teszi. Kezdhetjük a Hétrenézőt?
– Igen, készen álok. Ez az utolsó sóhaj volt, amiben még gondterheltséget hallhatott.
– Jól van, remek. Tehát a múlt hét tömören: Bak telihold. Persze, ha igazán pontosan akarok fogalmazni, nem a baksága volt a lényeg.
– Hát?
– A csillagképi háttere. Mint szinte mindig. Olyan, mintha látna egy QR-kódot. Ez az asztrológiai jel.
– Eddig még tudom követni.
– Kitűnő. Amikor pedig beolvassa, megjelenik a Feszty-körkép. Ezt mutatják meg a csillagok. Általában is igaz, de a telihold kapcsán fokozottan érvényes a szabály. Az igazi varázslat fénnyel íródott a végtelen kék égre.
– De szépen mondja.
– Nem mondathat mást ez a minőség. A telihold Nap-Hold szembenállás. A Nap pedig még két mesét kapott. Egyszer a Merkúrral találkozott, másodjára pedig a Plútóval fog szemben állni.
– Izgalmasnak hangzik.
– Az is. Egyik jobb, mint a másik.
– Jobb?
– Nyakon csípett, igaz. Nem jobb: érdekesebb, izgalmasabb. Mindkettő szuper lehetőségeket kínál, de egészen másképpen. Ami közös bennük, az a cselekvési lehetőség. A Nap ugyanis a cselekvő én megjelenítője egy születési képletben.
– Érzem, ezzel valami mást is akar mondani, mint egy specifikus információval.
– Na látja: cselekvés, tettek. Ez az a bizonyos szabadon választott reagálás. És annak a végtelen alakító ereje.
– Kezdem összerakni fejben.
– Tegye hozzá a szívét is.
– Azon leszek.
– Még jó, hogy a szeretetről is szót ejtettünk. Bebizonyítottuk, mégpedig indirekt módon, hogy valóban az elsődleges vezérlő elv.
– Újra el fogom olvasni.
– Tegye meg, ha jól jön.
– Létszükséglet.
– Akkor kattintson majd a következőre is. Ahol a rángatózásból ringatózásba jutásról beszéltünk. Talán ott is akad pár morzsa, ami tágítja a valóságérzékelését.
– Ötig már eljutottunk.
– Igen. Még egy könyvről szóló, meglehetősen személyes írás is teret kapott, illetve az elemzésről szóló fejtegetés.
– Mit lehet azon fejtegetni? Nem bab, amit a piacról visz haza az ember.
– Pedig annak is szezonja van. De ez nem az. Két utat mutat be a bejegyzés, hogyan hasznosítható, vagy éppen nem az a tudás, amit egy elemzés ad. Kicsit dramatizált kivitelben, de a hatás olyan vad, amelyre nem vétek vadászni.
– Végre nem kínvigyorogtam. És mi lesz a jövő héten?
– Rák Vénusz, Oroszlánba lépő Nap és Merkúr. Ezenkívül búcsú a nagyarcúságtól. Egy szösszenetben a jóistennel való párbeszédet is megtárgyaljuk. És persze lesz meglepetés is, mégpedig kettő.
– Jól hangzik.
– Ígéretes hét elébe nézünk.
– És hol találkozunk egy hét múlva?
– Ha arra várt, egy helyet vagy egy, a helyre jellemző minőséget fogok mondani, akkor most meglepem.
– Ajaj.
– Nyugodjon meg, nem adok megoldhatatlan talányt. Oda jöjjön egy hét múlva, ahová akkor vezeti a lába és a szíve. Semmit ne várjon el, csak egy kis valódi nyugalmat.
– Nyugalom. Megjegyzem.
– Remek. Meglátja, odatalál. És persze: jó lesz.
– Köszönöm a mai Hétrenézőt is. Viszontlátásra!
– Viszlát!
kép: pixabay.com
