Szerdán egy egzakt Vénusz-Neptunusz együttállás hívja fel magára a figyelmet a Halak asztrológiai jelében, ahol a Neptunusz társúrként van jelen, hiszen a Jupiterrel karöltve uralják a zodiákus ezen szeletét. Mély lelki folyamataink tótükrében látjuk emberi kapcsolatainkat, nem csak párkapcsolatunkat. Ez a varázstükör a legmélyebb érzelmi rétegeinkbe is betekintést enged, ám egyidejűleg a magas spiritualitás muzsikáját is beengedi valóságunkba; egyfajta „lent és fent egyszerre” egységélményt, szintézist szállítva. A bolygótalálkozó egyik ajándéka a valódi lelki társainkkal való fokozott együttrezdülés, ne érjen meglepetésként, ha abban a pillanatban csörren meg a telefon, ahogy őt akartuk hívni, a huzalok izzanak, az antennák élesednek.

Ez a nap alkalmas arra is, hogy egy-egy kapcsolatunkat új szintre emeljük, átláthatjuk, hogy az eddigi kört lefutottuk, itt már nincs mit mondani egymásnak és elérkezett az ideje a magasabb polcra emelésnek. Ehhez érdemes körülnéznünk odabent, mert a megújulás nem mindig emelkedést hoz, adódhat úgy is, hogy érzelmi leltárunk „következményeként” eddigi játszótársunktól elköszönünk és szeretettel elengedjük, megköszönve az eddigi tapasztalatokat.

Az elmélyülés nem vájkálós-bányászós-körömbeletörős kínmunka, hiszen a Vénusz az örömöt, a valódi életörömöt, a harmóniát, a boldogságot viszi bele energetikailag a planéták együttműködésébe. Legszebb olvasata a szerdának a Kedves lényében, lelkében való elmerülés, amikor a polaritásból, a te és én kettőséből megéljük az EGY-be, az egységbe való megérkezést, ahol eltűnnek az egyének határai és már csak a közös csoda, a meg nem osztható EGY marad. Megélhetjük, hogy a társban önmagunkra találunk.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This