Ma rántjuk le a leplet az „elfogadás” névre keresztelt szent tehénről. Az „E” betűs minőségek egyik leggyakrabban csépeltje a spiritualitásban. A másik az elengedés, róla már többször beszéltünk. Jogosan ráncolod a homlokodat: mi újat lehet még az elfogadásról írni? Mostanság a csapból legalább annyi elfogadás bugyog elő, mint hákettőó.
Személyes okok vezettetek a mai bejegyzés megírásához. Évtizedek óta zajlottak események a szemem előtt és csak most állt össze az agyamban a lényeg. Ennyi idő után koppant a tantusz: irdatlan fogalmi zűrzavar kavarog a fejekben. Én sem láttam át, ami az orrom előtt, saját születési családomban történt-történik.
„El kell őt fogadni, ahogy van.”
„Békén kell hagyni!”
„Ez van, ilyen lett, ne b@szogassa piszkálja senki!”
Hasonló mondatok hangzottak el imamalom-szerűen. Egyik rokon mondta a másik „védelmében.” Látszólag az elfogadás szent és nemes elve vezérelte. De mit olvashatsz ki a sorok között? Milyen farkas bújt az elfogadás báránybőrébe?
Tudj különbséget tenni elfogadás és beletörődés között. Előbbi nemes, utóbbi lesajnáló, degradáló minőség. Példánkra visszatérve a kommunikáció valódi üzenete így önthető őszinte formába:
„Reménytelen eset, ezért meg se forduljon senki fejében, hogy reményt kelt benne – fölösleges, hiábavaló.”
„Ő ilyen (tompa), ezért ne piszkáld. Annyi értelme lenne, mint próbababát mosogatásra bírni.”
„Rá kell hagyni minden hülyeséget, mert nem változik, nem változhat – az ugyanis veszélyes. Én pedig azt nézem ki az illetőből, hogy konstans módon éli az életét.”
Ragozhatnám tovább, de minek. Már felsejlik előtted: elfogadásba csomagolt beletörődés, ráhagyó kommunikációval elsikált lesajnálás minősített esetével állunk szemben. Könnyű felismerni: az elnéző jóindulat illúziója lengi körül.
Következményként jelenik meg a változtatásra való képtelenség. Ezt erősíti a külvilág hamis elfogadás sugárzásával. Lásd a különbséget:
- a beletörődés a sz@rban konzervál
- az elfogadás bántás nélkül szemléli, hol tartasz, de felfelé nyitott minőség – lehetőséget ad, hogy kilépj a skatulyádból és fejlődj.
Mindössze ennyi az óriási különbség. Az elfogadás képes az ösztönzésre. Feltételezi, hogy képes vagy önmagad legjobbját adni és fejlődni. A beletörődés egyben lemondás.
Vigyük be egy egészségügyi intézménybe a két minőséget! Még szembe ötlőbb a különbség. A páciens, akiről orvosai lemondtak, elkezdhet végrendelkezni. Jobb még életében elvarrni a szálakat, mert nulla reményt látnak a fehér köpenyes döntnökök életben maradására. Beletörődik a sorsába – pontosabban eszébe sem jut, hogy a ráolvasás talán nem is igaz.
„A baleset súlyos volt, a törés nyílt és szilánkos, versenytáncra ne nagyon gondoljon a jövőben! Ellenben kitartó gyógyulni akarással, a fizioterápia lelkiismeretes végzésével nem csak teljes életet élhet, de akár kocoghat is.” Nem akar átverni a doki. Nem biztat hamis alapokon. Elmondja a jelen pillanat valóságát, de megcsillantja az elérhető minőségi emelkedést. Elfogadásból fejlődés – még a kórházi ágyon, infúzióra kötve is többet ad a beletörődésnél.
Légy résen – mindkét oldalon. Ha elfogadó akarsz lenni, akkor tényleg úgy viselkedj és beszélj. Ellenben gondold át: érdemes-e tűrnöd, ha valaki beletörődően nyilatkozik rólad. Megéri-e kifizetni az irdatlanul magas spirituális árat érte?
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
elfogadás – tényleg elfogadnak, csak beletörődnek, hogy ilyen vagy?
A saját életem is igazolja az írás igazságát. A fiam maholnap 26 éves lesz. Háromévesen derült ki róla, hogy autista. Egy viszonylag okos autista. Igaz 19 évig jártam vele iskolába, de ma már népi kézműves-szőnyegszövő szakmája van. És van egy 4 órás munkája, amit itthon végezhet a szakmájában. Mindig azt mondtam neki a mániáit látva, hogy “képes vagy legyőzni az autizmust, ha akarod, meg tudod csinálni. kemény évek vannak mögöttünk, és minden nap van valami, ami az autizmusból ered, de soha nem mondtam azt neki, hogy reménytelen, ezt vagy azt nem tudod megcsinálni. És igen, igaz, hogy a lehetőségekre, a fejlődésre való rámutatással elérhető a jobb élet.
Kedves Ildikó!
Köszönöm, hogy megosztottad ezt a csodás utat, amit bejártál, bejártatok. Le a kalappal az erőd és az állhatatosságod előtt. És igen: a talpraesettséged előtt is, hogy bölcsen kommunikáltál a gyermekeddel.
Köszönöm!