– Üdvözlöm!
– Jó napot! Ej, de fura egy helyzet.
– Nekem is, nyugodjon meg.
– Zaklatottnak lát?
– Egy kicsit. Maga is elgondolkodott rajta?
– Próbáltam. Legalábbis fogalmakat tisztázni. Szinte már filozófia, ahová jutottam.
– Lenni vagy nem lenni?
– Az más. Klasszikus dráma. De valami hasonló. Azon elmélkedtem, hogy mi akkor most valóban létezünk?
– Úgy tűnik talán, hogy hallucinál engem? Vagy önmagát? Esetleg mindkettőnket?
– Nem is tudom. Az, hogy mi most itt beszélgetünk, abszolút reális. látom magát, hallom a hangját, sőt: meg is tudom érinteni.
– Tehát valóság vagyok, ahogy maga is.
– Igen. Eddig igen. De mi van akkor, ha mi csak egy ember fejében létezünk?
– Aki hétről hétre ír rólunk?
– Igen.
– Csorbítana ez bármit is magán?
– Hááát. Gondoljon bele: egy fickó szeszélyén és hangulatán múlik, hogy ír-e rólunk.
– Igen. Tudja: párhuzamos létsíkok. Itt és most ennek az illetőnek a tudatában élünk. Ha ír rólunk, akkor mások is tudnak. Ha csendben van, mi is csak magunk vagyunk és senki más nem láthat be a mi kis világunkba.
– Hú, ez nagyon olyan, mintha Richard Bach írta volna.
– Mert a lényeg ugyanazon a tövön fityeg, mint édes, érett gyümölcs. Számít valamit? Netán jobban esne az önérzetének valamiféle garancia? Hogy minden vasárnap lesz Hétrenéző? Hogy mindig megkapja a maga pár oldal publicitását?
– Mi tagadás, jól esne. Tudja, annyi a dolgom, amiknek nincs mind értelme. Sőt. ha mélyen őszinte vagyok, az életem telis-tele van pótcselekvésekkel. Ezek a röpke vasárnap délutáni összejövetelek valahogy tartalmat adnak. És keretet.
– Tehát korlátozzák?
– Dehogy. Egy jó keret lehet megtartó is. Tudja: egy ragyogóan szép festmény szépségét egy stílusos keret még tovább emelheti.
– Igaza van. Tehát mi a tanulság?
– Örüljek, ha ennek az embernek van kedve és ideje, hogy leüljön a hátsó felére és pötyögjön rólunk egy történetet? Egy-egy újabb találkozónkról?
– Mivel ebben a valóságban ő a mi alkotónk, igen. Meglehet, egyszer majd őbelőle lesz egy sima kis karakter. Maga vagy én, netán szerzőpárosként ketten együtt dönthetünk a sorsáról. Most azonban fordítva van. Ez a mai alkalom lényege?
– Hogyhogy?
– Ez a hét ugyanis egészen különleges volt. Sok szempontból. Amit szoktunk, az ma elmarad. Helyette marad a filozofálás és a merengés.
– Hogy kik is vagyunk?
– Többek közt. Azért legyen óvatos.
– Nehogy infarktust kapjak merengés közben?
– Ironikus, de nem erre gondoltam.
– Jó-jó, de a magas labda az ilyen formálódó időkben is leütést provokál.
– Arra figyeljen, hogy a learkirályosokdás közben, a nagy lenni vagy nem lenni folyamatában nehogy valami skizoid, tudathasadásos, józsefattilás őrület kerítse hatalmába.
– Résen leszek.
– Köszönöm. Higgye el, nekem is jó, hogy ilyen remek partnerrel elmélkedhetek hétről hétre.
– Ha jól sejtem, most sétál tovább.
– A szimata nem csal.
– Jövő vasárnap? Lesz vagy nem lesz?
– De hamar felvette a ritmust. Lesz.
– És hol?
– Jó helyen. Értesíteni fogom.
– Várom. És köszönöm. És igen, megcsinálom a házi feladatomat; gondolkodni, töprengeni fogok.
– Köszönöm. Viszlát.
– A viszontlátásra.
kép: pixabay.com
