Hétfő és kedd. Két kitűnő nap – egyébként is, most pedig különösen. Kíváncsi vagy a kozmikus apropóra? Az okot a Skorpió asztrológiai jelében kocogó Merkúr és a Bika cikkelyében – a Földről szemlélve látszólagosan hátráló – Uránusz szembenállása szolgáltatja. Rövid ismétlés: a szembenállás energetikája a kiegészülésről, a teljességre törekvésről szól. Figyelmedet két helyre irányítja, ráébresztve, hogy ők egymást ötvözve emelni hivatottak. Ennek tükrében lásd meg az égi helyzet szépségét: a Merkúr titokkutató jelben járva segít a látható dolgok mögé kukkantani. Támogatásával megérted az eddig rejtett összefüggéseket; a mozgatórugók oly’ tisztán mutatják magukat, mintha – legalábbis – röntgenszemekkel rendelkeznél. Nem mellesleg rálátsz az érzelmi motivációkra is – akár a sajátjaidra (ha eddig bujkáltak volna, netán nem akartad őket megismerni), akár társaidéra. Tudd: ez óriási könnyebbség, mert a megértés emel ki a tévelygésből. A Bika Uránusz szenzációs teremtő ötleteket pakol eléd – csak válogatnod kell érdemes belőlük. Hátráló mivolta okozza, hogy némelyik bevillanás ismerős lehet. A deja vu helyén való; nyugodtan csodálkozz rá: már korábban is találkozhattál velük, de túl abszurdnak, légből kapottnak, megvalósíthatatlannak tűntek. Nos, a jó hír: most érkezett el az idő. Retrográd, azaz hátrafelé mozgó, visszatérő: gyakran esik meg, hogy a jelen legjobb megoldása a múltból nyúl utánunk. Az újító, reformer Uránusz tolatásának csodálatos színezete ez a fajta „múltból jövőbe nyúló fényhíd.”

A klasszikus asztrológiai olvasat után következzen az izgalmasabb jelentések kibontása; azaz asztrozófuskodjuk egyet és tekintsünk a csillagok világába! A Merkúr a Szűz csillagzatának angyali részén halad – amióta itt jár, gyakran említjük, kiemelt jelentősége okán. Igazán finom, ám határozott, kedves ösztökéléssel érthetjük meg, aminek ideje van. A megértés persze nem marad „odabent;” a kommunikáció útjára lép, az pedig kétfelé ágazik. Egyik iránya befelé vezet, azaz kimondhatunk/bevallhatunk/beismerhetünk önmagunknak és önmagunk előtt olyan minőségeket, amik elől eddig talán elbújtunk-elszaladtunk. A másik vektor mutat a társaink felé történő, angyali vezettetés égisze alatt megélni hivatott eszmecserére. Direkt nem közlést vagy kinyilatkoztatást írtam; jelentősége van az oda-vissza áramlásnak, azaz nem Kossuth rádióként csak mondod és mondod és mondod – képes vagy őt is meghallgatni. Meghallgatni, megérteni, az ő szemével is látni, az ő fejével is átgondolni a közös metszéspontotokat. Tudd, ebből remek dolgok sülnek ki.

A farkasszemet néző Uránusz már egzakt módon áll együtt a Kos fényábrájának alfa csillagával, a Hamallal. Ő a Tejútra tekintő Tekintet; az Istenek Útjára vetülve kapja meg a legragyogóbb fénypászmákat. Nyilván nem luxban mérünk; a „fény” kifejezés spirituális definíciója szerinti világosságot és emelkedést hozó, legmagasabb rezgésű energiákról beszélünk. Ez pedig segít tiszta vizet önteni a pohárba, amit képes vagy a szemben álló Merkúr ösztönzésével a lehető legméltóbb módon kifejezni. Tükörben pedig nincs az a nehéz helyzet, amihez ne kapnál fényes, mi több: briliáns muníciót. Nincs lefulladás és olyan, hogy nem jön a megfelelő szó. Már látod, két mennyire szuper nappal indul a hét, hogy a forduló Marsról még ne is beszéljek. Zárójel: fogok, de Picur, elértünk az iskolába, én pedig Pom Pomként átülök egy kopasz úr fejére…

képek: pexels.com

Pin It on Pinterest

Share This