A mai mese az éppen most direktbe forduló Vénuszról szól. Meglehetősen fontos időszak végére tesz pontot a szerelem és harmónia planétája, egyben egy emelkedő-növekvő energia is kiárad ebből a pontból; bizonyos megközelítésből ez valaminek a vége és egyben egy sokkal jobb és szebb másik minőségnek a kezdete. Asztrológiai szempontból uralmi pozícióban, a Mérleg cikkelyében fordul Afrodité bolygója. Aki életében egyszer is látott sporteseményt, tudja, mekkora előnyt jelent a hazai pálya; édes anyanyelvünk végtelenül szemléletesen lejtősnek is mondja ezt a placcot, utalva az általa nyújtott számos előnyre. Ilyen jó helyzetben, az egyensúly és a szépségre törekvés szeletében fejti ki hatását a harmonizáló és kellemes, szép dolgokat ösztönző Vénusz. (egy zárójeles kitérő: azt az ordas és kapitális baromságot, miszerint a Mérleg bizonytalankodást, hezitálást és döntésképtelen balf@szkodást jelent, felejtsük el. Előbb csíp nyakon – és ragad magával – a rézpéniszű bagoly, minthogy ez a tétel igaz lenne. Amikor mégis igaznak találjuk, az csupán azért lehetséges, mert annak hiszi, aki e szerint működik – egészen egyszerűen egy programot futtat. Emlékezzünk: egy húsz centi magasan kifeszített hevederen könnyedén átsétálunk, amikor viszont két tízemeletes ház között kéne átlépdelnünk ugyanazon a hevederen, akkor vagy nem indulunk el rajta, vagy nagy valószínűséggel lebucskázunk menet közben, mert elhisszük, hogy nehezebb és veszélyesebb teljesíteni, mint földközelben.)

Végtelenül erőteljes, ám ezzel együtt finom, lágy erők terelnek a maguk szelíd és kellemes módján a harmónia útjára. Csak leírva tűnhet képzavarnak, hogy keménység nélkül is képes egy energia erőteljesen munkálkodni értünk; most éppen ez lép működésbe. Igen markáns teremtő erők ébrednek bennünk az egyensúlyi állapot megteremtésére; mindannak elérésére, ami ehhez közelebb segít. A Mérleg kapcsolati jegy, emberi-, de leginkább párkapcsolati vonulatban a legerősebb ez a hatás; az emelő erők segítenek egy szintre és egymás mellé hozni a két, együtt kiegészülő felet. Ennek (is) van itt az ideje.

Csillagképi értelemben az Angyali Szűznél fordul a Vénusz, szárnyas segítőink erejük teljében munkálkodnak értünk most a harmónia kiteljesedése érdekében. Igen erős, könnyedén érezhető spirituális hátszelet generálnak, amivel könnyebben és gyorsabban érünk célt; ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint kérnünk őket és elfogadni, befogadni a segítségüket. Valójában jóval egyszerűbb a képlet, mint túlbonyolításhoz szokott elménk gondolná. Velősen tömörítve: angyali segítséggel előre a szépségért és a harmóniáért, szerelemmel körülölelve. Csodajó idők jönnek!

 

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This