2016. Sze 01. 0

Értelem és bölcsesség karöltve

Pénteken a Jupiter és a hátráló Merkúr együtt áll a Szűz jelében, késő este továbbhaladtában kis időre a Hold is melléjük penderül egy nagy közös égi fénykép erejéig. Valóban Fény-Kép, amiről szó esik. Előtérbe kerül, mik azok a gondolatok, mik azok a hiteink, amiket elhoztunk a múltból, de már lejárt a szavatosságuk. Megérthetjük, hogy ugyan napról napra hozzászoktunk a szagához, de azért csak megbüdösödött némelyik régi elvünk, miként ideje volna olyan kapcsolatainkat is lezárni, amikben erősen mínuszos az energiaáramlás és eddig nem tudtuk kényelemszeretetből, konfliktuskerülésből kitenni a pontot a végére, netán a „tartozok neki”, avagy „olyan régóta ismerjük egymást” gondolatai fogták vissza ollót tartó kezünket a nyisszantástól.

Belső békénk és harmóniánk érdekében tudunk most kiemelt erővel munkálkodni, elrúgni magunkat a múlt biztonságillúziókat kínáló partjától, hogy immár a jövő felé – lehúzó sallangok nélkül – tudjunk úszni. Jó tudnunk, hogy az együttállás hátterében a Serleg csillagkép látható, szimbolizálva az Örök Élet Italát (így, nagy betűkkel), ami az időtálló, örök és életet adó igazságok felismeréséről és megtartásáról szól.

160902safiru

Értsük meg, majd mondjuk ki azokat a bölcsességeket, amiket felfedeztünk és amik által magunk mögött rendezettséget hagyva tudunk továbblépni immár. A késő esti órák kiváltképpen alkalmasak mindezt érzelmi bevonódásban, lelki szinten a folyamattal eggyé válva megtennünk.

kép: safiru.deviantart.com

Szólj hozzá(nk)!