A pénteki napunk – egészen estig – szólhat az érzelmi világunkban végzett lomtalanításról. Nem biztos, hogy mindig felhőtlenül kacagtató módon éljük meg a folyamatot, de rengeteg terméketlenné vált, lehúzó érzéstől, emléklenyomattól szabadulhatunk meg a nap során. Időnként talán olyan mély levegőt kell vennünk, ami sóhajnak is derekas lenne, de ne bánjuk, ahogyan az esetleg kicsurranó könnycseppeket sem. Ízlelgessük az érzést, hogy nem muszáj ragaszkodnunk valamilyen fájó érzéshez, fölösleges megtartanunk mementónak; az emlékezéshez szükségtelen folyamatos traumaismételgetést átélnünk.
Minden hasonló, régről húzódó lelki vívódásunk, sebünk hozta tanítást most esszenciálisan képesek vagyunk megérteni – akkor is, ha esetleg évek óta hiába próbálkoztunk vele. Most a lepárlás ideje van, az erjedő cefre pedig mehet, távozhat életünkből, lehúzó minőségét átadva a megkönnyebbülés mámorító élményének. Fontos momentum, hogy mielőtt kidobunk egy-egy érzelmi lomot, forgassuk át a zsebeit és szedjünk ki belőle minden értéket, ami még jól jöhet. Törekedjünk szellemi szintre emelni, megértéssé változtatni az eddig kavargó masszát, kikristályosítva a tanítását és eldobva a fölöslegessé vált körítést. Talán ódzkodunk a múltban való kurkászástól, de érdemes végiggondolnunk, hogy ha rothadó tetemek vannak a padláson, hiába takarítunk a nappaliban, energetikailag sose lesz tiszta a ház és a födém sem bír el mindig mindent. Az ilyen jellegű beázás pedig több mint kellemetlen.
Újfent a múltba visszanyúlás segít a jövőt rendezetté tenni, de pénteken ez erősen lelki területen jelenik meg. Hajlamosak lehetünk érzelmessé, netán érzelgőssé válni, ami nemhogy nem baj, de még segít is felszínre hozni a mélyben zárványosodott megéléseinket. Legyünk önmagunk felé türelemmel, de vegyük észre, mikor csúsznánk át dagonyázásba és ott – nyakon csípve a késztetést – parancsoljunk megálljt önsajnáló részünknek. Remek önismereti lecke, némi bátorságot kívánva, a csodák, a felszabadulás ígéretével.
kép: www.pinterest.com
