Nem most kezdődött. Második éve éljük meg a régi megszokásból való kizökkenést. A gyökerek azonban mélyebbre nyúlnak le. Idejét tekintve egy réges-régi problémát görget(t)ünk. Ez az oka annak, hogy idén legyen kézközelben a fekete ruhád.

Itt nem történhet semmi baj. Mi biztonságos kis sziget vagyunk. Közel csaphat be a villám, de minket elkerül. A második világháború, na jó, 1956. óta itt nyugi van; ha meg Fradi-Újpestet rendeznek, ne menj az utcára, miután beparkoltál egy kamerázott mélygarázsba. Ez az attitűd csontosodott ránk. A semmibajnemtörténhetség.

A párkák persze tesznek rá. Ők szorgalmasan szövik a szálakat. Emlékezz: a párkák felülbírálhatják az istenek akaratát, és az emberi élet is a kezükben van. Nos, most lehívták az opciót és élnek a jogukkal.

Az előző társadalmi berendezkedés kedélyes, vidám barakkot igyekezett mutatni. Van rántott hús, Kőbányai, Trabi és Balcsi lángossal. Itt nem lőnek. Néha még Bécsbe is kimehetsz, na. Pofád befogod, örülsz és hízol.

A rendszer szép lassan, módszeresen, szisztematikusan szoktatott le a felelősségvállalásról. Persze nem itt kezdte. Előbb a gondolkodásról igyekezett lehozni, mint lelkiismeretes Zacher Gábor csokifüggőt a Milkáról.

Megírta az újság. Bemondták a tévében. Hidd el, amit mondanak. Aki kételkedik, az a rendszer ellensége. És az nem jó, nem egészséges. Nem kap ugyan beutalót a recski munkaszanatóriumba, de nem ajánlott.

Felejtsd el a következőket:

Kritika.

Kérdőjel.

Egészséges megkérdőjelezés.

Viszonyítási pontok kialakítása.

Mintha szemkötőt kapnál, két csinos, füledbe passzírozott vattapamaccsal. Nesze, tájékozódj. Haladj arra, amerre tuszkollak, higgy bennem, hogy se rókacsapdába, se szakadékba nem vezetlek. Hidd el, hogy én vagyok az a kedves és aranyos ember, aki az összes, számodra amúgy elérhető útvonalak közül a legeslegjobbat kínálom fel. Mi mást tehetnél amúgy? Nincs ugrálás, nincs választás.

Komor és lehangoló, elismerem. Mégis így van. Sajnos azok estében is, akik már csak hírből hallottak róla. Mert a szülőktől szépen, sejt- és információ-szinten megkapták. Ott rezeg a kollektív (nemzet)tudatban. Akaratodon kívül töltöd le és futtatod. De még ezzel se lenne baj.

Létezik ugyanis vírusirtó. Nem csak PC-re és telefonra. Rád és rám is alkalmazható program is elérhető. Úgy hívják: tudatosulás. Józan paraszti ész. Egészséges érzelmek.

Az évtizedek áldozatos megátalkodott munkájának rothadó gyümölcsei virágoztatják fel a temetkezési vállalkozókat. Nem más.

Végleg omlik össze a látszat-illúzió vára. Többé semmitől nem óv meg. Ahogy eddig se tette, csak éppen nem jött ellen, aki próbára tette volna a fing-falakat. A dolgok mennek a maguk útján, a baj csak másutt ütheti fel csúf fejét. Hát nem. Már nem. Köszöni szépen, már nem a spájzban van; sáros bakancsa a dohányzóasztalon pihen, cigijét lezserül a perzsára hamuzva terpeszkedik kedvenc kanapédon.

Nézni sem bírom. Gyorsan bedugom a fejem a paplan alá. Anyúúúúú, most segíts. Anyu nem fog besietni, nem simogatja meg a homlokodat, nem meséli el kedvenc mesédet. Azok az idők elmúltak.

Ami baj, gond, probléma, valójában nem az. Egyszerűen csak változás. Eddig nem tapasztalt, és korábbi agyműködéseddel felfoghatatlan. Jelen időszakunkban köszöntött be a „bármi is megtörténhet” aláásó mintázata. Valójában persze nem ez a célja. Beb@sz Bedob a mély vízbe, hogy akkor most mutasd be úszótudományodat. De lesz, aki belefullad. Mert nem bírja el. Nem tudja felvenni a ritmust.

Az alapok mindenkinél gyengék. Ha tűrted is a stresszt, az másfajta volt. Nem ilyen globális(ra hizlalt). A válaszreakció dönti el, állsz-e vagy fekszel a temetésen. Nem más.

Az embert úgy alkotta a Teremtő, hogy számos biztonsági elemet integrált bele. Ezek mindenkinél a szériafelszereltség részei. Idővel persze kiköttetheted egyiket-másikat, akár tudatos önsorsrontással, függőségekkel. Most tesztelődnek.

Bizonyos mennyiségű komoly trauma elviselését bírja a cuccosunk. Utána anyagfáradás és törés következik. Van rugalom, de nem a végtelenségig. És nem a hardver dönti el, mikor adja be a kulcsot. Te magad. Az érzelmi megéléseddel. Az dönt, élsz-e tovább, vagy sem: mennyire engeded mélyre a külvilágból érkező, sokkoló szándékú hatásokat. Ennyi és nem több.

Ha azzal a tudattal élsz, hogy a folyóparti fűzfához hasonlatosan hajlékony vagy, valódi biztonságban részesülsz. Ez esetben oltalmazó égbolt borul rád. Ennek hiányában villámok, meteorok, lopott tehenek és más rémségek érkezési irányaként, pottyantási forrásaként tekintesz föl.

Sokan, nagyon és túl sokan fáradtak el mostanra. Mert vagy nem tudják, vagy nem hiszik ezt a tételt. Ők pedig lassan szedelőzködnek. Álmukban már meg is kapták talán az infót, hogy visszajöhetnek később. Más jelmezben, más szerepbe, de a tanulás bármely darabban elérhető. Nekik nincs maradásuk, mert az számukra már kínszenvedés. És sokan nem sokat tökölődnek már ezzel.

Ez nem károgás és nem jósolgatás. Sokáig úgy voltam vele: nem írom meg. Mert kinek hiányzik a sok-sok varjazó-halálmadarazó komment. De akkor is. Muszáj. Nem kussolhatok.

Ha csak annyit érek el, hogy egy, a környezetedben élő, még billegős, passzivitásba süllyedő társaddal mélyen elbeszélgetsz, már megérte. De tényleg.

kép: pixabay.com

lehetőséged van csak kívülről nézni

Pin It on Pinterest

Share This