Nem szerencsés túl sokáig halogatnod-tologatnod álmaid valóra váltását. Kifogás mindig akad. Ha úgy akarod nézni, soha nem jön el a tökéletes pillanat. A sugárút elején állva nem várhatod el, hogy öt kilométerre előre az összes közlekedési lámpa egyszerre mutasson zöldet, hogy csak akkor engedd ki a kéziféket és adj kövér gázt.
Álmon kotlani – hosszú távon – botorság. Öngól-energia. Még akkor is érdemes, szőt: szükséges tenned, elindulnod érte, ha abszolút nincs realitása a megvalósításnak. Utóbbit ugyanis csak elméd mondhatja. Lelked előtt nincs akadály, ő egészen egyszerűen nem ismeri ezt a fajta korlátozottságot.
Már első olvasásakor is mélyen megütött Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című örökbecsű novellája. Rövid. Idelinkelem, csak egyet kell rákattintanod és már olvashatod is. Tedd meg. És ne akarj ilyen helyzetbe sodródni.
Mert nincs késő. Soha nincs késő. Amíg lábujjadra nem drótozzák a neved, TAJ-számod és elhunytad pontos dátumát tartalmazó plasztiklapkát, majd bedugnak a vízszintes inox falú hűtőbe – időben vagy. És igen, felelősséggel tartozol a te fiatalemberednek.
Régi, vissza-visszatérő álmok és vágyak megvalósítását támogatja a Mars és a Neptunusz quadrat fényszöge. A bolygókapcsolat hétfőtől csütörtökig egzakt. Jellegéből adódóan azonban már hamarabb érzékelheted, ahogyan tovább kísérhet kézen fogva.
Mélység. Lélekóceánod alsó rétegeiből feltörő késztetések. Amit eszed talán el akart temetni, masszív gránit sírkővel lesúlyozni, hogy erre az életre kuss legyen. Most azonban megmozdul a föld. Elrepedt, kettéhasadt a kőmonolit. Mert van, aminek nem a földben a helye.
Állj bele. Sz@rd le, Hagyd figyelmen kívül, mit mond a külvilág. A te álmod a te álmod. Nem másé. Ha azt álmodtad, hogy maradéktalanul megfelelsz környezted minden egyes tagjának – nos, csak ebben az abszurd és perverz esetben ne tégy semmit. Amúgy pedig: áss. Élj. Tégy.
Direkt nem fogok ennél többet, legfőképpen pedig szájbarágósan írni. Vágyak és kezdeményezőkészség. Lélekinspiráció és cselekvő erő.
Felnőtt ember vagy. Bízom benned. Össze tudod tenni a kockákat. Nem baj, ha érteni nem 100%-osan érted – az agyaddal. A szíved úgyis tudja, mi a lényeg. Csak hallgass rá.
kép: pixabay.com
álmok, vágyak – ideje, hogy megvalósuljatok!