A mai bejegyzésben markáns, fontos égi történés játssza a főszerepet, ez pedig a retrográd irányba forduló Plútó. Kérlek, engedd meg, hogy ma egy kicsit bővebbre eresszem a mondandómat – mentségemre szolgáljon, nem öncélú szószaporításból teszem. Az a cél vezérel, hogy a lehető legjobban tájékozódj az elkövetkező hónapok egyik legmeghatározóbb kozmikus eseményéről – ez pedig lehetőséget kínál a felkészülésre és olyan döntések meghozatalára, amik által valóban minőségi változásokat valósíthatsz meg. Mindenekelőtt ismerkedjünk meg a Plútóval! Érdekes, hogy nemrég bolygó mivoltát is megkérdőjelezték „tudományos” alapon. Ezt inkább nem véleményezném. Princípiumi ereje vitathatatlan.

Ő már nem látható Földünkről szabad szemmel – ez annyit tesz, hogy mélyebben lelsz rá önmagadban és belső indíttatásból lép működésbe benned. A hét égitest (Nap-Hold-Merkúr-Vénusz-Mars-Jupiter-Szaturnusz) után három, úgynevezett messianisztikus bolygó (Uránusz, Neptunusz, Plútó) kering. A különös jelző a bennük munkálkodó megváltói minőségekre utal, amik benned élnek, „csak” aktiválnod kell őket. Ezt erősíti meg, hogy szemed számára már nem láthatóak, hiszen itt nem a primer érzékszervi felismerés vezet célhoz.

A Plútóban egyszerre ott a tűz és a víz, a minőségi változás, a végleges, nem visszafordítható, emelő átalakulás. A zsigeri regeneráció ereje emel általa. Nem ismeri a középszert, nincs alku, sem kompromisszum. Radikalizmusa smirglizi le rólad a kényelemből, lustaságból csontosodott, a könnyebb út csábításával együtt létező megalkuvási hajlamot. A lehető legjobb értelemben maximalista, mint tökéletességre törekvő és erre téged ösztönző erőnyaláb.

Erőbolygó, szokás a Mars magasabb oktávjaként említeni. Amikor a vörös bolygó kraftja netán kevésnek bizonyul, fordulj bátran a Plútóhoz kakaóért. Kifogyhatatlan erőket ébreszt és mozgósít. Általa nem ismersz lehetetlent. Aki nagy dolgot ért el az életében, jóban volt „személyes” Plútójával.

Kérlek, ne törődj azzal a csacsisággal, amit a „hivatalos,” más olvasatában „riogatós” asztrológia mond róla és próbál általa elriasztani, de megijeszteni mindenképpen. A sportkocsi is rémisztő annak, aki nem vágyja a száguldást, a minőségi változást, a határok átlépését. A következő, dőlt betűkkel szedett idézet Paksi Zoltán alapművéből, az Égi utak csillagüzeneteiből származik:

„A Plútó mély, az ösztönvilágból feltörő érzelem, majd cselekvés. Az érzelmek és tettek nála mindig összekapcsolódnak, az érzelmek mindig cselekvést váltanak ki, hogy teljességében ismerhessük meg az Univerzummal összekapcsolódott személyiségünket. Az ég felé emelő tűz a lélek vizét forralja fel! A belső biztonság, stabilitás és termékenyítés bolygója a Plútó. Ezek a késztetések emelkednek fel a tűzben! Ezek a titkos indíttatások inspirálják a cselekvéseket!

Magas szinten lényegre látó képességet, maximalizmust, lélekemelő szenvedélyt, kitartást, a belső erők és az ösztönök uralását, misztikus érdeklődést, a szükséges változások végrehajtását, megújítást, felépítést, egységlátást, karizmatikus személyiséget, bátorságot és generációs feladatok felismerését is jelöli.”

Az idézet önmagért beszél. Látod, nem akármilyen lehetőségeket kínál. A Plútó pályája eltér a többi bolygóétól, akik nagyjából egy síkban keringenek központi csillagunk, a Nap körül. A Plútóé magasan fölé emelkedik és mélyen alámerül. Legutóbb 2018. őszén metszette az Ekliptikát, a Nap útját, azóta még inkább a belső változásokra irányítja fókuszunkat, erről annak idején itt írtam, a dőlt részben ott a cikkre mutató link, de az oldalon is leporoltam.

A Bak asztrológiai jelében járva hangsúlyossá válik, hogy – ha eddig nem tetted – hozd működésbe a benned élő tudást. Eddig lehetett lébecolni, a retrográd irányba forduló Plútó szinte kikényszeríti, hogy a legjobb énedet add – ehhez pedig az eddig szunnyadó, netán elfelejtettnek hitt tudás aktiválása és működtetése is szükséges. Emlékezz: amíg ebben a testben élsz, azaz jelen inkarnációdban működsz, csak önmagadban tudsz bármit is elrejteni. A Plútó segít ezt előhívni, mert szükséged van rá, pontosabban és helyesebben fogalmazva ideje megtenned, mert nem megtenni már méltatlan hozzád.

A Bakban a tapasztalataid mélyéről hívod elő – csettintésre – a világot sarkából kifordító megoldást. Igen, lehet, hogy nagy levegőt kell venned. A Plútó nem megúszós energia, ezt mostanra már világosan látod. Ideje beleállnod sorsfeladatodba, a forduló égitest ismét eléd gördíti a vörös szőnyeget, hogy lépj már – végre – rá, ha eddig nem tetted volna. Amennyiben most azt mantrázod, hogy „de mi a manó is az?” akkor a jó hír, hogy az április 28-án kezdődő és október 7-én záruló tolató Plútó segít felfedezni, rálelni.

Ez a klasszikus beavató rácsodálkozás, a belső forradalom, ami hozhat (öröm)könnyeket is. Bak-kulcsszavak a megoldás, a fejlődés, az előrehaladás. Ezt most rakétára ülve teheted-élheted meg, visszatérve erőidhez, lehetőséget kapva a korábbi csorbák kiköszörülésére.

Eszköz a tudás, a bölcsesség és a fénynemzés, ugyanis a Bak 26 fok 48 perctől 24 fok 18 percig hátrál a Plútó. Itt a Nyilas csillagképe fényeskedik az Ekliptikán, a Nap útján. Tudás, nagyvonalúság, nemeslelkűség támogat, mégpedig belülről ébredően.

Olyan, mintha a jobbik éned ki akarna bújni belőled, felszínre szeretne jutni. Ez a világosság űzi el a kishitűséget, a kicsinyességet, a beszűkültséget. Az égi egyenlítőn, az Ekvátoron az Aquila, a Sas csillagzata ad magasztos hátteret a retrográd Plútónak, azaz a szárnyalás, fölé emelkedés, rálátás éppúgy a tiéd, mint az elrévülés és a jövő legjobb aspektusának megpillantása.

Ha korábban szárnyad szegted, mikor próbáltál rákapni, most sikerülhet. Bátorságot és erőt bőven merítesz hozzá. Olyan lehetőségek mutatkoznak meg, olyan kapuk tárulnak szélesre, amit ma még el sem tudsz képzelni. Igen, a varázsszelence tárul ki, amiben az a legérdekesebb, hogy nem csak te és én – mindenki számára. Mégis, leginkább az fog tudni élni vele, aki elvárja, megismeri és működteti. Emlékezz arra is, hogy a kezdetben ott a kiteljesedés is, a mag a leendő növén yinformációját őrzi. Olvasd el újra a kedd reggeli teliholdról írtakat, mint égi lámpást, mely extra fényt sugárott a plútói fordulathoz.

 

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This