A mondás régi és sokszor meg sem kapargatjuk az igazságát, pedig talán lenne ott keresgélni valónk. E tétel szerint a bajok forrása fönt van, a bűz a rothadó fejből áradva önti el a lentebbi rétegeket. Természetesen nem csak uszonyatos teremtések esetében használatos a bűzlő halfej képzete. Szervezetek, egyházak, cégek és országok esetében is előszeretettel forgatja a közszáj. Vegyük észre, hogy mutatja magát egy faramuci kettősség: a fej van legfelül, alatta – piramis-szerűen – az alsóbb rétegek lefelé szélesedő szoknyáját látjuk, azaz a bűzlő halfej a jéghegy csúcsa valójában. Ellentmondásnak tűnik?
Bármilyen szervezetről legyen is szó, hangsúlyozom: bármilyenről, nem tud (a legrövidebb távot kivéve) elviselni más vezetést, mint ami kompatibilis az alapvetéseivel. Egészen egyszerűen a tömegek termelik ki saját minőségükkel azt, ami/aki a fejükre ül, legyen ez jó vagy rossz, hiszen ha örömünket leljük a vezetőben, az a tömegek dicsérete is egyben. Általában persze nem ez a helyzet.
Nem EU konform gondolat, de a vezetést azért szidjuk (már ha szidjuk…), mert rávilágít önnön gyarlóságainkra. A „fönt” egyben tükör a „lent”-nek és fordítva. Amikor egy főnök/hatalmi pozícióban lévő személy becstelen, korrupt és alantas, az azért fáj, mert bennünk is él a csírája. Mutatja magát egy irigység-vonal is, azaz „rohadjon pukkadjon meg, mert ezt megcsinálja” – mondjuk. Holott igazából az piszkálja a csőrünket, hogy nem mi vagyunk (gól)helyzetben. Miért mondom ezt, amikor már fel is támadt az ellenérzés hullámzása és az önérzet is ébredezik?
Lássuk meg, hogy a saját szintjén, életvitelszerű működése közben a tömegek (a kedves olvasó – természetesen – kivétel) ugyanígy működnek. Furakodás, ügyeskedés, tolakodás, a pillanat előnyének hajhászása hatja át a mindennapokat. Fontos tudatosítanunk, hogy energetikailag az égvilágon semmi különbség nincs egy kisebb vagyon elsíbolása és a dugóban araszoló sor jobbról előzése, vagy a frissen megnyitó pénztárhoz a kismama és az öreg néni lesprintelése árán való elsőként odaérkezés között. Amíg ezek az erők „bocsánatos”, fejcsóválást kiváltó, de megtűrt és gyakorolt eseményekként velünk vannak, hiábavaló arra várni, hogy ez a tömeg különb vezetőket termeljen ki akár nemzet-, akár vállalati, akár bármilyen szervezeti szinten. Ha egy halmazból választanak, akkor – bárki kerüljön is ki győztesként – a vezető magán hordozza annak alapvető tulajdonságait.
Mit lehet tenni? Petőfi meglehetősen radikális javaslata szerint fel kell akasztani a királyokat, de ez nem jó út. Karmát teremt és jön másik, aki mitől lenne jobb? Jóval lassabb, több állhatatosságot és türelmet igénylő megoldás, ha saját életünkben tudatosan át- és felülírunk,megjavítunk minden olyan jellemvonást, ami nem tetszik a „föntiekben”: ez az igazi „alulról jövő forradalom”. Ha nem tetszik a tükörben látott kép, arról nem a tükör tehet, még ha koszos is a felülete és csorba itt-ott. Mindenki a saját mikroszintjén tud a legeslegtöbbet tenni a változással és változtatással, ajándékként pedig a példaadása segít a társaknak, hogy van más út és más választás is.
kép: pixabay.com
a fények, a látkép gyönyörű – nem véletlenül özönlenek a turisták
