A történelem hajlamos ismételni magát. A mondás a „hajlamos” szót kihagyja a bevezető mondatból. Azért teszi ezt, mert feltételezi: semmit nem tanultál a korábbi eseményekből. Az ismétlődés másképpen hat arra, aki tanult és arra, aki felejteni próbált. Közel másfél év telt el. Ez a 17 hónap „békeidőben” akár 8-10 évre elegendő változást buggyantott felszínre.
Remekül helyt állhatsz, történjen bármi is. Ehhez belső, érzelmi biztonságra van szükséged. Kapaszkodókra. Nem illúziókra. Olyan lelki, mentális fogantyúkra, amik araszos dübellel rögzülnek jellemedbe. Nem baj, ha csak mostanság telepíted őket. A lényeg, hogy törekedj kiépítésükre.
A visszatekintés gyakran az előre vezető irányt is jelöli. A következő írás tavaly tavasszal született. Ami ott múlt idő és felszabadulás, most felhő és árnyék. Kísértetiesen hasonló mintázatok sejlenek fel. Te képviseled az állandóságot, hiszen szereplő voltál és vagy is. Mérd le: melyik út a tiéd: a bor vagy a könyv, avagy a felejtés vagy a tanulás ösvényére lépsz? Íme:
“Tudom, hogy nem először kerül elő a téma és kérlek, hidd el, nem azért citálom elő újra, mert a csillagos ég ne adna elegendő bőséges témát és írnivalót. Vállalom, hogy nem a népszerűbb megközelítést képviselem, mégis javaslom, hogy ne akard elfelejteni az elmúlt hónapok rendkívüli megéléseit, azokat a történéseket és érzelmi tapasztalásokat, amik hatottak rád. A teraszok nyitva, sőt, a belső terekben is kortyolható a sör és kanalazható a gesztenyepüré.
Végre nem kell besz@rni félni a rendőrtől, mivel is indokoljuk meg a kijárási korlátozás közben nem éppen életbevágóan fontos mennivalóinkat (megjegyzem, ez azért kreativitásra ösztönözte a jónép menősebb egyedeit…). Egyszóval az élet ugyan nem állt vissza a régi kerékvágásába (ahová sose fog), de már könnyebb a komfortos kiegészítőinkkel megélni. Vége a lidérces álmoknak? Elmúlt a megelevenedett katasztrófafilm ideje? Attól függ, honnan nézzük.
Tartja magát egy vélekedés: amiről nem beszélek, annak nem adok energiát, vagy fordítva – valamiről beszélve óhatatlanul és automatikusan energiát is adok neki. E logika mentén sokan nem is említenek semmilyen rossz érzést, betegséget, munkahelyi konfliktust, mert ezáltal öntözni gondolják a palántát, amire annak a gyomnak igazán nincs szüksége. A „ne is beszéljünk róla” mintázata már dörzsöli izzadt markát, mert meredeken emelkedő grafikon mutatja a megnövekedő keresletet iránta.
Felejtsük el, vágjuk ki életünk filmszalagjából, meg se’ történt, talán igaz se’ volt; rossz álom, melyből izzadva ébredtem, na bumm: ágyneműt cserélek, a régit elbírja a hatodik érzék mosógép. Több bekezdésnyi szinonimát sorolhatnék még a felejtés és az így megvalósuló tabusítás illusztrálására. Aki valaha, akár csak egyszer az életében megtapasztalta, milyen a másnaposság, tudja, miről beszélek. Nem akarod összeszámolni, milyen italból mennyit ittál, mert a gondolattól is forgó mozgásba kezd a gyomrod, a Vulpecula pedig aktiválódni készül.
Tudatosítsuk: most nem egy kiadós részegség után vagyunk. Ami történt, nem felejtést, hanem megértést és feldolgozást igényel. Ez persze jóval munkásabb a „delete all” parancs kivitelezésénél, ám hosszú távon mindenképpen jobb megoldás. Amikor valamit tabusítunk, nem beszélünk róla; titokká, sunnyogó, kellemetlen valamivé csomagoljuk be. Hatalmat adunk azáltal, hogy tilos róla beszélni. Ő pedig nem egy jellembajnok: a rá – önkéntelenül – ruházott hatalommal hamar, de zsírosan él vissza és nő a nyakunkra.
A felejtés egyenlő nem tanulás. Amikor felejteni akarunk, kukába dobjuk azt is, ami értékes, ami jó, ami tanulság a történtekből. Merd a maga valóságában visszanézni és értékelni az elmúlt hónapok életedre gyakorolt hatását. Vond meg a mérleget és értékeld ki a történteket, kiemelten saját döntéseidet, reakcióidat. Ha olyasmivel találkozol, amire utólag nem tudsz büszkén tekinteni, tedd meg a szükséges lépéseket. Nem az a baj, ha padkáztál, hanem amikor a szerencsétlen, évtizedek óta moccanatlanul a helyén lévő szegélyköveket hibáztatod mindezért.
A leltárkészítés már ki is rajzolja a megoldások körvonalait. Innentől jóval könnyebb a jelenedet élni és készülni a jövőre. Mert a mostani „vizsgaidőszak” nem egyszeri és meg nem ismétlődő jelenség. Emlékezz, az idei év, ez a korszak a változásról, mint belülről, általunk elindított változtatások összességéről, a rugalmasságról, a hajlékonyságról szól – többek közt. Miért ne lennének meg benned is ezek az erények? Lehet, hogy jóval több munkát ad a rögösebb út a jelenben ahhoz képest, amit a pohár fenekére néző megoldás kínál. Ám előbbi az okokat gyógyítja, utóbbi a tüneteket keni el – rövidke időre.
Nem mondom, hogy nem kell hozzá bátorság, de ez az erény erősíthető, edzhető; csak használnunk kell érdemes. Nem az a baj, ha félsz, hanem ha ez ledermeszt – és nem cselekszel. A bátor ember a félelmek megléte ellenére tesz lépéseket. Ez ad igazi értéket a jellemerősödési folyamatának. Egyetlen egyszerű elhatározással és annak következetes végig vitelével elképesztően sokat tudsz emelni életed minőségén, amit (még) nem most, de a közeli jövőben már lemérhetsz.”
kép: pixabay.com
rengeteg megivott bor, eltompult agy – vagy az eszközben látható spirálvonal, mint Tejút-analógia
csak rajtad áll, mit látsz meg és merre indulsz: a tanulás vagy a felejtés útján
