Hétfőn a Bika jelében járó Merkúr gondol egyet és belekezd május negyedikéig tartó látszólagos hátráló mozgásába. Ez idő alatt visszaérkezik majd a Kos jegyébe is, ám ennél sokkal érdekesebb és színesebb üzeneteket hordoz mindennek az útnak a csillagképi háttere. A jelenlegi fordulati pont a Kos csillagképében, annak is a fejénél történik. A fej mindig szellemiséget jelent, ezúttal a kezdeményező, a termékenység felé forduló (a következő állomás a stabilitást és a termékenységet megjelenítő Bika csillagzata) és egyúttal az Istenek Útjára, a Tejútra tekintő fejről beszélünk. A Merkúr jelöli a kommunikációt, a gondolatiságunkat, a szellemiségünket, így ebben a fordulatban nem lehet nem észrevenni az eszmeiség fontosságát.

A retrográd, azaz látszólag hátrafelé mozgó bolygó mindig rámutat arra, miért kell visszamenni a múltba, mit találunk ott, aminek a segítségével meg tudjuk oldani jelen helyzetünket, nem mellesleg pedig begyűjthetjük az út tanításait is. Mind a visszafordulás, mind a következő, májusi megállás égi helyzetét érdemes megvizsgálni, hogy dekódoljuk a számunkra fénnyel írt üzenetet. A mostani irányváltás az isteni minőségeket is megtestesítő, teremtő útra vezető kezdetek pontjánál történik, míg a következő hónap elején megtörténő kozmikus irányba állás már a Halak csillagkép visszaúszó halacskájának fonalánál fog lezajlani. Ez a fonál a múlttal kapcsolatos kötöttségeket, kötelékeket jelöli, a Merkúr okán pedig fontossá válik megértenünk, milyen kötéseket érdemes leoldanunk magunkról, kipucolni eszmeiségünkből, ami a múltba visszahúz és odaköt.

A hátráló bolygó – üzletiesen szólva – mindig nagyobb befektetést kíván, ám busásabb haszonnal is kecsegtet; ez a munka mindig és kivétel nélkül megéri a neki szentelt energiát és megtérül. Világítsuk meg, jussunk el a megértés megkönnyebbülést adó állapotába a múlt visszahúzó kötelékeit illetően, innen már igazán könnyű a leoldás és levágás lépését megtennünk. További adalék, hogy ez a folyamat beavató élményként jelenik meg életünkben, lévén a Merkúr a beavatás bolygója is, így megéléseink elhozzák az igazán mélyre hatoló felismeréseket is. A jól végzett munka örömeként pedig a felszabadult és tehermentesült előrehaladás a jutalmunk, amikor már a tiszta és fénnyel telített szellemiségünkkel léthetünk a legmagasabb minőségeket megtestesítő égi út, a Tejút felé, magunk mögött hagyva az oda vinni méltatlan múltbéli sallangjainkat.

kép: www.revelwallpapers.net

Pin It on Pinterest

Share This