Az emberi szó valójában építőanyag. Legfőbb küldetése szerint arra való, hogy hidat építsünk vele és általa. Nem a szó hibája, ha nem sikerül. Ahogyan a házépítésre kitűnő harmincnyolcas Porotherm téglával is agyonütheted haragosodat (tudom, neked nincs olyan, de biztosan ismersz olyasvalakit, aki már holnap indulna a tüzép-telepre, ha kapna mentelmi jogot), de mégsem arra találták ki. Hanem házat építeni. Intenzívebb neptunuszi érdekeltséggel rögtön hozzá szokták tenni a sörfőzdét és a lepárlóüzemet is.
A híd célja átjárást biztosítani két part között. Khmmm. Mikor ide értem az írásban, egy pillanatra megálltam. Lehet, hogy túl pongyola a meghatározás. Ezért aztán irány a böngésző, a wikipédia pedig a következőképpen határozza meg a híd fogalmát:
„A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros, völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg, vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő területek között. A hídnak egyúttal biztosítania kell az áthidalt akadályon zajló forgalom (pl. közút, vasút, hajózás) számára szükséges szabad teret (űrszelvényt).”
Híd lehet egy darab erős deszka, amit átvetsz a keskeny patakon és pár lépéssel már odaát vagy. Ismersz azonban valódi hídkölteményeket. Ha mégsem ugrik be azonnal ilyen, akkor elég a fővárosból szemezgetned. A Lánchíd, a Szabadság híd és az Erzsébet híd egyaránt művészi kivitelezésű. A Duna egyik partjáról a másikra nagyjából ugyanolyan eredményesen juthatsz át rajtuk, mint csóri (és tetszetősnek csak gigászi jóindulattal nevezhető) Petőfi hídon. Mégis, szépek. Bennük ott a művészet, koszorús költőnk átkelője pedig pusztán funkcionális.
Évekig a déli agglomerációból biciklivel jártam be angyalföldi ex-munkahelyemre. Odafelé a Szabadság-, visszafelé a Margit hidat választottam a leggyakrabban utamon. Sok száz alkalom után sem unható meg. Mert lélek, mert szikra és spiritusz van bennük.
Ahogyan az emberi szavakban is. A mesterin túli, művészi szóhídépítést a kommunikáció bolygója ösztönzi. A Merkúr (a bőkezűen számolt) hétvégén áll együtt a Lant csillagkép legfényesebb, alfa csillagával. Ő az égbolt egyik legragyogóbbja, a gyémántos-kékes színben tündöklő Vega.
A szó elvarázsol. A Merkúr-Vega együttállás üzenete nem több. De nem is kevesebb. A Lant varászeszköz, nem lakodalmas muzsikus konnektoros, előre programozott szintije, rácelluxozott konzervdobozzal az ittas násznép adományainak. Nemes hangszer. Rezgése a szférák zenéjét hozza el.
Gyönyörködtet, elkápráztat. Utóbbit a szó nemes, akarom mondani: legnemesebb értelmében teszi. Nem kell bölcsészdoktori végzettség a Lant-féle szépen szóláshoz. Ha már a hidaknál lehúztam Petőfit, mert a róla elnevezett átkelő rusnya praktikus, de nem kínál esztétikai élményt, pár bekezdéssel később igyekszem rehabilitálni.
Forradalmár-költőnk egyik védjegye volt népi eredete és ennek megőrzése. Úgy írt, hogy azt mindenki és bárki megértette. Nem iskolai végzettség, de még írástudás sem szükségeltetett Petőfi sorainak megemésztéséhez. Így alakít belőled is minőségi szónokot a Merkúr-Vega találkozó.
Csavar a történetben, hogy tudod, mit mondj. Nyilván, ha hónapok óta gyakorolsz be egy céges évzáróra való köszöntőt, akkor inkább az előadásmódodban vezet kézen fogva. Amennyiben hagyod és engeded a sugallatokat, akkor a kibuggyanó szavak mondatláncokká fűződnek össze. Ékesek, jobban ékesítik az ünnepet, mint akár az ajándék. Finom, míves energia; jó tudnod róla.
kép: pixabay.com
