– Üdvözlöm! Ez a hely nem éppen a legmagasabb fényességről szól!
– Jó napot és gratulálok. Bevallom, élt bennem némi kétely, hogy tényleg ide fog találni.
– Nem ment könnyen, elhiheti. Éreztem, merre kéne mennem, a szívem húzott, de az agyam csak közbekotyogott. Újra és újra.
– És mit mondott?
– Hogy egy olyan magas szellemiségű valaki, mint Ön, egészen biztos nem akarna ide jönni.
– Miért is?
– Mert ez itt maga a pusztulat! Bő három évtizede nem történt itt semmi, csak az enyészet rágcsál mindent, már amit szét nem loptak.
– Jól mondja. De ez csak a felszín. Tudja, mivel foglalkoztak itt korábban?
– Elolvastam a táblát. Kohászat, vasöntöde. Nem igazán értem, hogyan találhatta ki ezt a helyszínt mára.
– Máris rávilágítok. El is oszlatjuk a kétségeket, mint tűz a sötétet és a hideget.
– Alig várom.
– Mi kell ahhoz, hogy a vasat megolvasszák?
– Hát éppen ez az. Irdatlan mennyiségű hő.
– Hő, azaz tűz. Helyben vagyunk.
– Tüzet említett a múltkor, igen. De arra nem gondoltam volna, hogy napforduló előtt éppen egy bő emberöltővel ezelőtt magára hagyott, kifosztott-kibelezett kohászati üzem romjaira gondol.
– Látja, megint a sablonok. Pedig, ha valamihez kell a tűz, akkor a szilárd fém megolvasztásához ugyancsak jól jön.
– Az értem, de még mindig nem egészen világos, miért nem valami szebb, kellemesebb, méltóbb placcon beszélgetünk most. Az előbb még egy patkányt is láttam elsuhanni a széttrancsírozott autóroncs mellett, a szemétdombon túl.
– Igen, vannak. Talán visszataszító jószág, de megmutatják, hogy mennyire képesek alkalmazkodni. És gyakorlatilag elpusztíthatatlanok.
– Azért nem bánnám, ha nem lennének. Szóval miért ezt a szétbombázott, űrbéli tájat választotta?
– Mert itt évtizedeken át tűzzel foglalkoztak. Tűz nélkül se a kohó nem megy, se a vasat nem tudják megolvasztani. Ennyi idő alatt bőven beimpregnálták a teret a tűz információjával.
– Kicsit kínai. Azt értem, hogy tüzeskedtek, ez ilyen iparág volt. Sheffield, meg Alul semmi, én is láttam a filmet.
– A gyökér ugyanaz, valóban. A régi dicsőség itt is a múlté lett.
– Az igencsak látszik. Elkeserítő egy vidék, legfeljebb bizarr klipek forgatásához merném ajánlani.
– Azért sok minden másra is jó, sőt, tökéletes.
– Elárulná végre a nagy titkot, miért is?
– Rendben. Itt a tűz, de a felszínen csak az emlékezete. A pusztulás szökik szembe, ha csak felszínesen nézi az ember.
– Eddig tiszta sor.
– Innentől válik érdekessé. Ugyanis alkalmat ad a rejtett, nem látható minőségek felfedezésére.
– Megint kezd kicsúszni a fonalvég a kezeim közül.
– Akkor csípje meg hamar. De fogalmazhatok direktebben is. Egy kedves és szép erdei tűzrakó egyértelmű. Kilenc partifáklyát nagy körben leszúrni a réten – tiszta sor. Ez a hely nem szájbarágós. Kell alázat, jelenlét, hogy lássa és érezze a tüzet és a fényt, ami a felszín alatt, a mélyben, a mélyből érkezik. És persze kiegészül a Nap tüzével.
– Ha az agyamra hallgatnék, akkor nem csak nem találtam volna ide, de azt is kéne most mondanom, hogy ez egyszerű zagyvaság. De valahol belül kezdem érzeni egy pici bizsergéssel, hogy igaza lehet. Csak tudja, szeretem a rendet, a harmóniát.
– Akkor lássa meg itt. Itt is. Könnyű a presszókávé habjában, a kastélypark virágágyásában észrevenni a szépséget és a rendezettséget. Itt van az, éppen a lába előtt. De ne a legfelső felszínen keresse. Erről is szól a tűz és a fény.
– Azaz?
– Megvilágítja az amúgy nem látható részleteket. Magának is, mint minden embernek, van belső látása. Ideje egy kicsit jobban használni.
– Mióta hétről hétre összefutunk, érzem is, hogy jobban működik. Ezért tudom megfejteni a rejtvényeit, hogy hová kiránduljak el vasárnap délutánonként.
– Na látja. Öröm látni, mikor összeállnak a képkockák és a tantusz végre csörrenve esik le.
– Köszönöm. Bár a sorai közül kihallom, hogy kissé lassúnak találja a tempómat.
– Nem lassú az. A magáé. Nem érdemes hasonlítgatni, mert mindenkinek saját tempó adatott. Amin persze lehet és érdemes is változtatni, de csak belső késztetésre.
– Azzal még várnék.
– Legyen, csak ne konzerválja magát.
– Igyekszem rugalmas maradni.
– Látja, ez a beszéd. De bele is kezdhetünk a találkozó érdemi részébe.
– Nézzünk hétre?
– Hétrenézzünk, igen. Ez a tavasz utolsó alkalma, jövő héten már igazi nyári beszélgetést fogunk folytatni.
– Akkor élvezzük ki a tavaszvéget, úgyis az a kedvenc évszakom.
– Mint oly sokaknak. Azért tudjon róla, hogy nem érdemes kedvenc évszakozni.
– Miért is?
– Mert ha így tesz, az év háromnegyed részében nem a kedvencében jár.
– Hoppá. Erre eddig nem is gondoltam.
– Mert nem szokás. Kerülje el, hogy évszaktól, hónaptól, időjárástól teszi függővé a hangulatát.
– Igyekezni fogok. Bár egy jó májusi, napsütéses reggelen nehéz nem mosolyogni.
– Élvezze, persze. De ne forduljon be novemberben, ha két-három hétig napot csak nyomokban lát és köd, meg szmötyi öleli körül.
– Brrrr… Az szerencsére még jó messze van.
– De ideér. Csak egy kis idő kérdése.
– Igaz.
– De kanyarodjunk vissza. Ezek voltak a múlt héten: Telihold a Nyilas jelében. Álmok és varászlat, persze ehhez túl kellett lépni, azaz felül kellett emelkedni az állatövön.
– Azt meg hogy lehet megtenni?
– Emlékszik: ki kell pillantani a csillagok világába. A telihold elképesztően szép üzenetet rajzolt, valódi fénnyel.
– Milyen szépen fogalmaz.
– Ilyen Nap-Hold szembenállásról nem is igen méltó másképpen. De volt még szépség kosárszám. A Nap ugyanis a Tejútra lépett.
– Most nem mondom ki, ami az eszembe villant, túl profán lenne.
– Méltányolom az önmérsékletét. Néha igaz, hogy a hallgatás bölcsességet fial. Az Istenek Útjára megérkező Nap, mint központi csillagunk és a szeretet erejének sugárzó égiteste – igazán nem érdemli meg az olcsó poénkodást.
– Mondom: bőrt húztam a fogaimra.
– Azért szólaljon meg, csak érdemben. Mert a Nap ezután a Betelgeuse csillaggal is találkozik.
– De fura neve van! Eszik-e vagy megisszák?
– Vállalják. Mert ő az Orion, más nevén Nimród csillagzat válla. Egyben az alfája is, azaz a legfényesebb alkotója.
– Á, valami szupererő lehet, átsüt a hangjából az áhítat.
– Vele jár. Ez az együttállás vezet el a nyári napfordulóhoz.
– Ezt is szépen mondta.
– Igyekszem, igyekszem. Ha pedig a témákban igyekszünk tovább, ott a komfortzóna kérdése.
– No, az valóban kényelmes. Fotel, tévé, rágcsa, esetleg sör.
– Hohó, barátom! Álljon meg a menet! Éppen ez az: a komfortzóna azért is veszélyes, mert sokan nem is gondolják róla, hogy veszélyes.
– Ez elég nyakatekert.
– Elismétlem, szóról szóra: a komfortzóna azért is veszélyes, mert sokan nem is gondolják róla, hogy veszélyes.
– Azaz?
– Éberség hortyogva alszik, jelenlét elillan, a többi pedig már egyenes következmény.
– Pedig milyen jó egy kicsit elnyúlni, ledőlni, pihenni…
– Nyugalom, ezt senki nem veszi el magától. Csak tekintsen egy kicsit másképp a témára és máris könnyebb dolga lesz.
– Köszönöm.
– Ne köszönje, ezért találkozunk hétről hétre. Illetve azzal köszöni meg a legjobban és igazából, ha tovább adja, ha elmondja másoknak.
– Csapjak fel hittérítőnek?
– Dehogy, dehogy! Annak érdemes elmondania bármit is, akiben ott a nyitottság, a hajlandóság, hogy valami újat és – főleg – mást fogadjon be – ahhoz képest, amit eddig hallott és a saját valóságának vallott. Legjobb, ha olyan emberekkel beszélget ilyen témákról, akik hitelesnek találják Önt.
– Értem. És persze igyekszem megfogadni a tanácsát.
– Lépjünk tovább. Tudomány. Szó esett arról is, vajon mit igazol? Mire jó? Valóban olyan fontos és kizárólagos, mint az mindenhol kürtölik?
– Ez is izgalmas sztori. Mint szinte mindegyik.
– Nem is beszélve az egyik leggyakrabban felbukkanó szófordulatról. Nap nap után ezerszer hallani. Aki kimondja, jellemzően és rendszerint tudatában sincs, milyen károkat okoz.
– Mi is lenne ez?
– Az „akkor is szeretlek, ha…” formulája.
– Pedig ezt tényleg boldog-boldogtalan mondogatja egymásnak.
– Elég baj az.
– Reméljük, a helyzet, ha lassan is, de megváltozik.
– Legyen úgy. Ha nem hinném mélyen belül, elég sötét jövőképet kéne dédelgetnem.
– Annyira már megismertem, hogy ez nem szokása.
– De nem ám. Ide kapcsolódik a kérdés is: mennyire rendelje alá az ember a spirituális egóját?
– Ez nem csak jó, de fogas kérdés is.
– Éppen ezért kell és érdemes rajta gondolkodni – és jó válaszokat találni.
– És mi várható a jövő héten?
– Látom, már egészen belejött a koreográfiába. Íme, a tömör és gyors felsorolás: nyári napforduló, azaz Rák jelébe megérkező Nap, fénymaximum. Apropó: főzi már a lencsét?
– Persze. Illetve még csak beáztattam, holnap rottyantom készre.
– Remek. Mindenképp ajánlom. Lesz még Fiastyúkba lépő Vénusz, A Rigel csillaggal együtt álló Merkúr és Hold-Vénusz kézfogó a Bika csillagzat fejénél. Ha pedig a többi témát nézzük, akkor az önismeret és az önátverés relációjáról, a valódi vágyak és gerjesztett ingerek különbségéről, illetve a lezárás, befejezés fontosságáról esik majd szó.
– Ez aztán tömény, nem fogunk unatkozni.
– Nem is arra való a berobbanó nyár.
– Igaz.
– Hát.. Tudom, ilyenkor magára jön a mehetnék. Jövő vasárnap is betársulhatók a Hétrenézőbe?
– Persze. Ha rám talál.
– Hol keressem?
– Ott, ahol a napfénynek kiemelt szerepe van.
– Napfény ide, napfény oda, ez elég ködösen hangzik.
– Hallgasson a belső hangocskájára és odaér időben.
– Igyekszem. És: köszönöm!
– Kérem. És nagyon szívesen. De pontosan figyelte meg a szokásaimat, most elindulok. Viszlát!
– Isten áldja, jó utat!
kép: pixabay.com
tűz: fényt és hőt ad, ami a legszilárdabb ércet is megolvasztja, azaz segít kilépni a zárt struktúrákból
