Vasárnap érkezik vissza az Oroszlán asztrológiai jelébe a Merkúr a nemrég véget ért látszólagos hátrálása után. Június végén lépett be a szeletbe „először” (valójában ki tudja, hányadik alkalommal…), most pedig a Rákban tett retrográd kitérője után ismét visszajött. Érdemes elolvasnunk újra az akkor írtakat. Egy bekezdést viszont mindenképpen ide kell emelnem:

„Az Oroszlánba lépő Merkúr világosságot teremt gondolataink között. ha lenne olyan életterület, amit nem látunk tisztán, netén sunyítós-szembenemnézős szellemiséggel kezeltünk eddig, most véget vethetünk. Bármilyen ragyásnak és rútnak tűnik, de napvilágra emeljük és egyfelől tisztán látjuk, másrészt ítélettől mentesen tudjuk fogadni és feldolgozni mindet. Oroszlán Merkúr idején uraljuk szavainkat, kommunikációnkat és visszahelyezkedünk a természetes állapotba, ahol nincs helye bosszúvágynak, kicsinyeskedésnek, hanem megengedjük, hogy a szeretet vezesse ceruzánkat és rezgesse hangszálainkat. Ahogy a névadó csillagkép is a múltba tekint, érdemes nekünk is egy-egy pillantást vetni a mögöttünk lévő történésekre, mert jobban rálátunk a mostani perspektívából a folyamatokra és bizony a múlt gyakran a jövőt is kirajzolja; avagy a múlt ismerete nélkül gatyafelkötős feladat fényes jövőt rajzolni. Nem lehetetlen, de önmagunkat odatevős.”

Ez az üzenet nemcsak érvényes a mostani jegyváltásra, de húzzuk is alá kétszer. Tegyük ezt pediglen a szeretet vastagon fogó ceruzájával, mert nem véletlenül tolatott pont ekkor, pont ide és pont így a Merkúr. Tudnunk kell a szeretet, mégpedig a mindent látó és elfogadó szeretet lencséjén keresztül szemlélnünk és megértenünk a világot magunkban és magunk körül egyaránt. Ez a szeretet megjelenik a megértetésben is; nem erőszakkal akarjuk letolni embertársunk torkán a meggyőződésünket, hanem partnerként tekintve játsszuk a kommunikáció, az oda-visszaható eszmecsere szépséges játékát. A szavak ilyenkor falat bontó energiák, még ha korábban ugyanazzal az emberrel épp ellenkező energiájú, bástyát- és falakat emelő erők voltak is a múltban.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This