Nemrég említettük a megpihenő Neptunuszt, aki „odahaza”, az általa és társulásban a Jupiter által uralt Halak cikkelyében járva pihent meg egy rövid időre, hogy felkészüljön kedden kezdődő és november végéig tartó retrográd mozgására. Asztrológiai értelemben végig a Halak jelében marad, ahogyan asztrozófiai megközelítés szerint is a teljes látszólagos hátrálás a Vízöntő csillagkép jövőbe ömlő, tisztító vizében történik meg. Emlékezzünk: a hátráló bolygómozgás ráirányítja figyelmünket valamire, amiért vissza kell érdemes mennünk, hogy ennek birtokában tudjunk előre haladni, továbblépni. A Neptunusz a lélek legmélyebb rétegeinek és a Kozmosz legmagasabb dallamainak képviselője; benne együtt él a lent és fent legnagyobb kilengésű része, hogy rádöbbenhessünk, nincs is olyan nagy távolság a kettő között. Sőt.

Miként tudjuk megzendíteni magunkban a szférák zenéjét? Milyen az, amikor bennünk szól a csillagok dala? Hosszú hónapjaink vannak megtalálni a választ, a Kozmosz fényét önmagunkban. Alapvetően mély lelki minőségek segítenek az előrelépésben, őértük megyünk most vissza; az elkövetkező időszak egyik markáns üzenete a belső világunkkal való összekapcsolódás, a mélységek (és egyben magasságok!) bejárása. Ebben a „munkában” néha nem árt félretenni az ok-okozat eszközét, mert ami bizonyos életterületeken kerete adva támogat, az itt korláttá és bilinccsé alacsonyulhat. Engedjük el, hogy értelemmel akarjuk megoldani azt, ami alapvetően mély érzelmi történés.

Tudjuk, tárazzuk be homloklebenyünk egy szegletébe, hogy az elmélyülés valójában a jövőért, annak fényéért történik. Nem céltalan vájkálás a cél, szó nincs sebtépegetésről a fájdalom, és a kiserkent vér l’art pour l’art való csodálásáról. Minden alámerülés igazgyöngyöket hoz a felszínre. Az igazgyöngy szép és értékes, így gazdagodunk általuk, nem mellesleg pedig gyógyulunk, hiszen eredendően szennyeződésekből indulva fejlődtek hosszú-hosszú idő alatt gyönggyé lelkünk kagylótestében, ha pedig megszabadulunk tőlük, visszanyerhetjük minden szintű egészségünket.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This