A meghökkent tekintet alap. Gyakran összeráncolt homlok, elgondolkodó arckifejezés kíséri. Ritkábban álmélkodó mosoly. De észrevétlen nem marad a fickó, vállán a csővel. Minden áldott nap legalább egy alkalommal végigsétál az utcán. A cső hosszú, bő négy méter is megvan. Anyaga egyszerű, bármely víz-gáz-fűtés boltban tekercsből árusított ötrétegű cső. Vizet vezetnek benne, padlófűtéshez is használják. Ez az illető azonban kiegyenesítette, hogy aztán a két végén jó negyven centis merőlegeseket hajlítson rá. Így egy óriási, fehér tűzőkapocsra emlékeztet a vállán hordott alkotmány. De mégsem: a szerkezet egyik végén narancssárga műanyag tölcsér rikít. És a figura másik kezében ötliteres műanyag ballon. Mit akar, hova tart?
Éltető víz, csobogó forrás. Ez az emberke célja. Már tisztán látszik: lekanyarítja a válláról a csövet, kitekeri a bödön kupakját. A tölcséres rész a forráshoz, a sima a flakonba kerül. Majd rövid, koncentrált mozdulattal illeszti a kifolyóhoz, a tavacska közepén. Látszik, kialakult rutin szerint munkálkodik: pont akkor emeli el a készséget, amikor már kis híján megtelt az edény. Nem csurran ki egy csepp se; jó ujjnyi levegő még maradt. Könnyű neki: napi egy-két töltés hamar magabiztos koreográfiát ad. Dolga végeztével fixálja a kupakot, visszaemeli a csőlopót és hazaballag. Ilyen hidegben inkább hazasiet. Talán már sejtjük is, ki ez a (titokzatos) vízcsenő.
Térfigyelő kamera. Ha az operátori szobában ülnék, valahogy így látnám magamat, amint kisétálok a közeli forrásunkhoz. Nem a miénk persze, legalábbis tulajdonjogi értelemben. Állandó huszonnégy fokos víz tör elő belőle, jó fél méter magasra. Télvíz idején látványosan gőzölög. A víznyerő ötletét ellestem, majd megépítettem. A szomszédokkal való beszélgetés körvonalazta: nem akármilyen víz csobog. Amióta ezt isszuk, más az ivás-élmény. Ez a gondolat terelt a mai téma felé. Nevezetesen: mi a különbség kút és forrás között? A szó fizikai és spirituális értelmében egyaránt értve.
A közkedvelt tavacskában színes és szürke halak úszkálnak az arra járó gyerekek és éhes macskák nagyobb örömére. A helyi bölcsesség világított rá, hogy több száz (állítólag walesi bárdosan ötszáz) méterről tör fel. Nem mértem meg. A víz élménye igazolja míves eredetét. A kissé komikus vízvételi műsorszám bőven megéri, sőt: szórakoztat. Ehhez beszélgetni kellett a tudó lakókkal. Régen valóban kivezetett mészkő ivóbölcső táplálta a szomjazókat – ez sajnos már csak a múlt emléke. Helyette csövezünk, így tapasztalva meg a minőségi ugrást. Amit egy kút nemigen adhat meg.
A forrás a legjobb. Vitán felül tiszta. Mind az eredete, mind a megérkezése. A természet adja, te pedig elfogadhatod. Sose tukmálja, nincs forráskényszer. Ha tetszik, ha kívánod, ott van. Nulla erőltetés, maximális életigenlés. A kúttal már árnyaltabb a helyzet: akár remek artézi víz, akár közönséges, klórozott csapvíz is érkezhet belőle. Kezdjük az előbbivel:
Artézi víz. Két vízzáró réteg közti rétegvíz. Ez a pisztáciahéjba gyömöszölt definíciója. Ugyan nem forrásvíz, de megfelelő. Átvitt értelemben ide vesszük a kipróbált tanításokat. Az idő és a tapasztalatok igazolják működőképességüket. Eszedbe nem jut megkérdőjelezni. De a forrásenergia ragyogó fényessége még sincs meg benne. Finom, vastagabb árnyalatnyi, ám mindenképpen meglévő különbségről beszélünk. Más a helyzet a kúttal, ha csapvizet okád. És nem csak azért, mert megtéveszthet: ugyanabból a harsánykék mohácsi vasöntvényből egészen más vizet kapsz.
Szajkózó papagáj. Bár ilyen madár a való életben nem létezik, most mégis megalkottuk. Ő az, aki itt is, ott is felcsipeget ezt-azt. Majd visszaadja, mint saját kútfőből származó tanítás. Hiteles észosztóként tetszeleg, mint csapvizet kínáló kút. Még talán azt is el szeretné hitetni, hogy forrás. Ne dőlj be neki. Láss rá: a szavaival értelmet is kínálhat. Nem (feltétlenül) rossz, csak más minőség. Ám – adott esetben – még életet is menthet. Pont, mint tikkadt kirándulónak a klórtól édeskés vezetékes víz. Velem is megesett, hogy egy kiadós, egésznapos hegyi túra során elkottáztam, mélyen alulterveztem a vízmennyiséget. Amikor pedig egy falucskában kúthoz jutottam, abból bizony üzemi víz érkezett. Mégsem fanyalogtam: mazsolává aszott öregembernek éreztem magam, aki egy litertől máris újra ember. Tudtam, nem ez a lehető legjobb nedű, ám a dehidratáció olyan fokán jártam, ahol a válogatós kedv és a finnyásság karba tett kézzel sztrájkol. Jól esett és ez rendjén is van.
Ismerd fel. Ez a lényeg. Ne hidd forrásnak a vízcsapot, még ha őszinte krómozott bronzöntvény helyett természetet idéző kővályúból érkezik is. Kút és forrás. Ízlelj és dönts – szabad szád íze szerint.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
