Képzeld el, kérlek, hogy november vége van, nyirkos, ködös idő immár hetek óta. A szmogriadó azon fokozata van érvényben, amikor játékos módon egyik nap a páros, másik nap a páratlan rendszámú autók jogosultak töfögni, vörös és fekete plakettel pedig semmikor sem. Segítettél egy barátodnak kátrányos fadarabokat és ázott zöldhulladékot égetni álló nap. Most van a másnap reggel, érzed, amint ott hátul, a garatfőd fölött valami nem kerek, nem érkezik levegő rendesen.

Egy nem teljesen emberi hangra emlékeztető krákogással elszakítod az oda nem illő matériát a nyálkahártyádtól, majd fejedet 90 fokban hátrahajtva a Föld középpontjától távolodó vektor mentén az ég felé röppályára állítod a lerakódást. Örömmel konstatálod, hogy egyre kisebbnek látod, már vagy másfél méter magasságba érkezett, amikor egyszerre lelassul a mozgása, majd egy rövidke pillanat erejéig meg is áll. Holtponti nyugalmát elhagyva folyamatosan gyorsuló mozgással közelít hörgőid éjszakai termése feléd, már szinte kitölti látóteredet, sőt…. Placcs. Igen, megtörtént. Szemen köpted magad.

Amikor nem a szívünk diktálta döntést hozzuk meg, amikor belemegyünk lealacsonyító alkukba, akkor mindig, de mindig ez történik. Talán nem érezzük ennyire nyersen gusztustalannak, de nem is tudjuk letörölni és hamar megfeledkezni róla. Figyeld meg az érzéseidet, amikor alkut kötsz önmagaddal: mindig segítségül kell hívnod az elmédet és nyakatekert észérveket felhozni enyhítő körülményként, de a belső háborgásodat ez nem nyugtatja meg. Ott van benned a konfliktus, érzed, de megpróbálsz arany festéket fújni a kutyus végtermékére. Csillog, villog, de letagadhatatlanul büdös. Hazudsz önmagadnak, becsapod azt az embert, akit a legkevésbé sem kéne soha becsapnod.

Minden megalkuvással magadra ragasztod az értékcsökkenés matricáját. Mindig. Nincs kivétel. Ez a jelenség a párkapcsolatok területén a leggyakoribb: ha a saját polcodon vagy, a valódi áradon beárazva, akkor csak az megy oda, aki ilyen minőséget keres; kész és hajlandó az árát megfizetni és tudja használni is. Lehet, hogy tovább tart, míg valaki leemel a polcról, de ő pont téged keresett.

Ha türelmetlen vagy, ha nem tartod magadat értékesnek, ha nincs egészséges önbecsülésed, úgy választhatod a színes akciós matricát és azt a polcot, ahol az értékcsökkent, leárazott holmik vannak. Itt hamarabb hazavisz valaki, de abban nem sok köszöneted lesz. Eleve nem téged keresett, hanem csak úgy beléd futott a többi mínuszszázalékos között. Lehet, nem is ismeri az igazi értékeidet és a valódi áradat soha nem lenne hajlandó megfizetni. Csak azért vett le a polcról, mert olcsó voltál, mert áron alul hozzád juthatott. Az ilyen tranzakcióban nincs sok áldás.. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy nemigen ért hozzád, hiszen nem téged keresett.

Mérlegeld, kérlek, mi a jobb neked: ha reggelente jó érzéssel tudsz tükörbe nézni, akkor is, ha ez egy időként nehezebbnek tűnő út látszatát hordozza, avagy időlegesen előnynek látszó illúziókért cserébe saját erőből szemet nedvesíteni, de nem sírással.

fotó: pixabay.com

 

  a szív szavára hallgatva a legszürkébb pocsolyában is az ég tükrét pillantod meg

Pin It on Pinterest

Share This