Kevés hálásabb dolgot tudok elképzelni annál, mint a csillagok világáról írni és az aktuális égi csodákat betűkké, szavakká alakítani. Kegyelmi állapot, na. Most igazán kijutott a jóból, kezdjük a teliholddal. Hétfőn, augusztus 3-án, késő délután (vagy kora este, tetszés kérdése) áll szemben egzakt módon egymással az Oroszlán asztrológiai jelében járó Nap és a Vízöntő cikkelyében lépdelő Hold. Oroszlán-Vízöntő tengely: alapvető energetikája a rálátásból fakadó tisztítás. Túlzó hatásvadászat nélkül jelenthető ki, hogy a hétfői telihold zsepiigényes, mert olyan érzelmi tisztulást hoz, ami nem a felszínt kapargatja. A mélyből, a lélek szintjéről cselekvés indul, tettek ébrednek, mert megelégelte a bennünk élő érzelmi vezérlőközpont mindazt, ami alapvető beállítottságunktól torzító módon csavart el. Igen, megeshet, hogy hullámokban tör rád az érzés: nem jó helyen vagyok, nem jó kapcsolatban élek, valamit elba…ltáztam. Igen, megtörténhet, de, azaz DE! Nem az összeomlasztás a telihold célja. Sokkal inkább a megértés és – végre! – az elhazudhatatlan, letagadhatatlan szembesülés, hiszen éppen azért jár a Vízöntőben a Hold, lelkiségünk megjelenítője. Ideje érkezik és adatik az önmagadnak való hazudozás végleges lezárására. Ha ehhez az kell, akkor kicsit (vagy nagyon…) megborít a nap energiája, de lásd meg, kérlek: érted, egyesegyedül teérted teszi, hogy ébredj és lépj! Lépj, mert a könnyek önmagukban kevesek; bár tisztítanak és a szógyököt görgetve megkönnyebbülést hoznak, most azonban intenzíven ösztönzik a való életben, fizikai valóságodban megtenni hivatott lépéseket. És igen, erre is van válaszom: a telihold, bár hajlamos lehet hullámokat kelteni, de bátorságot is ébreszt, amivel elébe mész a magasabb rendű szabadságnak.

Nézzük a csillagképi hátteret! A Nap a Rák fényábrájában lépdel, emlékeztetőül: ez a csillagzat a „klasszikus” anyai hármasság megjelenítője. Képzelj el egy fejre fordított „Y” betűt, aminek a szárai szimbolizálják a minőségeket: befogadás, táplálás, elengedés. A telihold idején már a táplálásból az elengedés útjára fordul központi csillagunk; ekkor mindössze 2 fokra jár a Rák legfényesebb, alfa csillagától, az Acubenstől (más nevén Sertan) a Rák ollójától. Azért is kitűnő a hétfő esti telihold, mert pontosan érzed és tudod, mi érett meg belül, mi az, aminek lejárt az ideje, de nem úgy, mint mikor „ütött az órád.” Az idő lejárta itt egy érési folyamat – természetes – végét jelöli: a gyümölcs megérik, a nyolcadikos elballag, a 65-66-67-stb. éves nyugdíjba megy. Itt alakítod át erőidet a dolognak adott éltető energia áramoltatásából a finom, lágy elengedésbe. Emlékezz: a Rák-féle elengedés kedves és gyengéd, a köldökzsinór elvágásával analóg energia, nem defenesztratív, mint mondjuk a Skorpió ollójához tartozó gyors és radikális lezárások.

A Hold csillagképi értelemben a Bakban jár, de figyelem! Közelít a Delfin és Kiscsikó kettőséhez. Ők az égi egyenlítőn játszanak, az újjászületett lelkeket, a fiatalságot, a megújulást és – nem utolsó sorban – a növekedés vektorát, mint kiteljesedési utat mutatják meg. Azaz: a valós, lelki vezérlésünkkel összhangban élt élet nem kell, hogy drámai legyen, sőt. A zsebkendő használata nem zárja ki az önfeledtséget. Kérlek, ennek alátámasztására idézd fel az olaszokat: minden megvan, nem fojtanak el semmit, de el is kerüli őket a rák és az infi – sokkal inkább, mint bennünket és a „fejlett” nyugat embereit. A benned élő megváltói minőség, az emelkedés, a fejlődés nem kereszt-cipelés és mártírtortúra: ott a buli, a bugi, a mosoly és a szem környéki nevetőráncok. Tudd: az élet csodás és mindig tartogat valami csodát. Itt és most, a telihold energetikájában ez is a teljességgé, azaz bizonyossággá érik benned. Nem mellesleg: görnyedtség, terhek (gondterheltség – milyen ékes szó), az élet fárasztó volta omolhat le rólad. Érdemes figyelned, milyen érzelmek ébrednek benned teliholdkor, mert a jövődet illetően fontos útmutatást adnak. Tudd: nem feltétlenül passzolnak elméd logikus, ok-okozati módon működő megoldásaival. Újszerű, zseniális, ám elsőre talán ijesztő villanások, léleksziporkák is pattanhatnak, vedd őket komolyan, azaz súlyuknak megfelelően. Hidd el, azaz ne hidd el, csak azért, mert én mondom: tapasztald meg, milyen ragyogó telihold vár!

Most pedig sóhajts egy nagyot, igyál egy korty vizet és engedd, hogy a nap másik markáns égi jelenségéről szóljak, ez pedig nem más, mint a Rák jelében járó Merkúr és a Bakban hátráló Szaturnusz szembenállása. Apropó, Bak: a nyár és a közelgő ősz fajsúlyos történéseit társulásban elhozó Jupiter-Plútó-Szaturnusz nagy együttállás szereplőit (róluk az augusztus 7-iki Csillagcsodáló eseményen is beszélünk gazdagon) végig látogatja az ég másik feléről a Merkúr. Beszéltünk a Jupiterrel és a Plútóval alkotott oppozíció energiáiról, érdemes felidézni az ott írtakat a teljesebb és mélyebb megértés miatt. Emlékezz: az együttállás mindhárom planétája a Földről szemlélve hátráló (retrográd) mozgást végez. A szemben álló Merkúr segít meglátni a képet a maga teljességében, azaz rávilágít a visszatérő mintázatokra. Nem csak látod, de meg is érted, miért köszönnek vissza újra és újra azok a sablonok, amiket eddig nem oldottál meg a hozzád méltó módon. Erős kijelentés, de így van. Nyilván megkönnyíti a dolgodat, ha nem céltalan szívatásként éled meg a folyamatot, hanem tanító célzatú eseménysornak, ahol a szerkezetbe jutott homokszemcse a „miért?”-re adott válasz pillanatnyi hiánya. Pillanatnyi, írom, mert a Merkúr-Szaturnusz oppozíció tűélesen rajzolja eléd az akadályok, a gátak (Szati alacsony szint) okát. Akkor is látod, ha nem szeretnéd, legfeljebb elhessegeted magadtól, mint baromságot, de attól még megmutatkozik. Ha most nem akarod felismerni, később emlékezni fogsz egy nagy „aha-élmény” kíséretében a mostani (csak félig hasznosuló) tudatosulásra.

Miben segít még a két égi vándor szemezése? Letisztul, milyen értékek adnak jó, valódi, tartós és előre vivő megoldást. Itt érdemes megemlíteni, hogy a gyors, csoda-szerű illúzióbuborékok három napig tartanak (és igen: érzed a különbséget a zseniális bevillanás és a lufi között). Jelen kozmikus helyzetben a gyökerek szintjére leásva, az alapoknál érdemes megkeresned és persze megtalálnod a kapaszkodókat – mindazt az értékhalmazt, ami megtart a viharban. Igen, ez önfelvállalást, a sorsodba való beleállást is jelent, de most nem babra megy a játék. Történelmi időket élünk; a most formálódó ember hosszú távon hasznosuló tanítások tüzében edződik rugalmasan acélossá. Jól teszed, ha kimondod, vagy még inkább: kinyilatkoztatod útirányodat. Ide vág a küldetés, a sorsfeladat, azaz életed fő csapásirányának a. tudatosítása b. felvállalása c. kristálytiszta külső-belső kommunikációja. Meg fogod látni, mekkora adag könnyebbséget ad ez az egyetlen szándék-folyamat.

Ha még most is olvasod ezt a kissé hosszúra nyúlt bejegyzést, megérdemled a jutalomfalatot a végére, ez pedig nem más, mint a zsenialitás jelenvalósága a hétfői napon. Az Uránusz a Bika asztrológiai jelében járva éppen egy háromszög csúcsán trónol. A triangulum alapját a telihold, azaz a Nap-Hold szembenállás adja, a csúcsán csücsül a tisztázás és újítás planétája. Mindkét égitesthez, a Naphoz és a Holdhoz is teremtő, megvalósító erejű 90 fokos, quadrat fényszöget vet, így jó tudnunk, hogy az érzelmek még inkább konkretizáló erővel manifesztálódnak az anyag világában. Nyilván tettek által, a sült galamb ettől az égi háromszögtől talán könnyebb a mérlegen, de felröppenni még nem fog; így a száj tátása helyett lépj a tettek mezejére annak biztos tudásával, hogy nem akármilyen támogatottságot élvezel. Az Uránusz mindemellett a Merkúrhoz is kapcsolódik egy varázslatos erejű quintil fényszöggel. Ennek a 72 fokos fényhídnak a mágikus érzékelésen túl a könnyed, lebegős, csodákat generáló energetika is sajátja, így aztán a megértés a tudatosulás és a leeső tantuszok mellet konkrét varázslatokat is szül. Mondtam az elején, ugye, hogy jó lesz a hétfő?

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This