A szeretet bölcsességének planétája némi „hezitálás” és egy helyben toporgás után méltóságteljesen hátrálni kezdett, hogy június elejéig látszólagos mozgását meg is tartsa ebben az irányban. Retrogád irányú útját végig a Mérleg zodiákusában teszi meg, ám ennél lényegesen érdekesebb csillagképi háttere: a kiindulási pont, ahonnan visszafordul, egészen pontosan a Szűz csillagkép legfényesebb csillaga, a Spica, innen vándorol az Arató Szűzben, a futó alakot kirajzoló kép jövőbe érkező lábán, érintve az örök értékeket megtestesítő Holló csillagképet is.

A látszólagos hátráló mozgást végző bolygó közvetíti az üzenetét annak, hogy valamiért vissza kell mennünk, amivel aztán előre haladhatunk. A Jupiter esetében már-már szájbarágósan egyértelmű a kiindulási pont miatt a mondandó lényege: ahhoz, hogy aratni tudjunk, hogy a kalászok velejét és magvát kinyerjük, még valamiért, valamikért érdemes hátra fordulni, visszanyúlni és magunkhoz véve előrelépni. Az elmúlt pár napban, míg állt a bolygó, az erőgyűjtés és felkészülés szakaszát éltük. Jó tudnunk, hogy minden retrográd helyzetben több lehetőség rejlik, amit több munkával tudunk kinyerni, de örök igazság, hogy mindig, de mindig megéri a befektetett plusz energia.

A Mérleg okán fokozottan érdemes kapcsolatainkban szétnézni, mi az, ami bennük lapul és talán egyszer elmentünk mellette, de most szükségünk lenne rá. Rendezni és kibeszélni is ér a régi dolgokat, akár feloldani sérelmeket egy-egy felszabadító és megkönnyebbülést szülő beszélgetésben. Végtelenül hasznos tanításokat kaphatunk így, olyan morzsákat, melyekről könnyen kiderülhet, hogy valójában aranyrögök. Átláthatjuk egy-egy kapcsolat jelentőségét, mi az, amit meg kellett volna tanulnunk belőle, ám ez – ilyen vagy olyan okokból – nem történt meg. Kételkedés és bizonytalanság esetén erősítsük meg hitünket: soha semmi nem történik értelem nélkül, kiváltképpen jupiteri érintettség esetében. Mindig mindenben ott a tanítás, akkor is, ha nem akarjuk, nem merjük (még) meglátni. A retrográd időszak arra is kitűnő, hogy felülemelkedjünk saját szűrőrendszerünkön és éleslátásra szert téve végre meglássuk és észrevegyük a dolgok valódi jelentőségét.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This