– A látvány nem sokat változott. Amúgy jó napot!
– Üdvözlöm! Ahogy nézem, még több friss rakással gazdagodott a rakodó.
– Én is erre jutottam. Mit kéne éreznem a látvány láttán?
– Mit érez? Nincsenek elvárások.
– Az biztos, hogy már nem hoz olyan mélyen indulatba, mint egy héttel ezelőtt.
– Remek. És még?
– Már nincs bennem aggodalom. Nem tapsolok, szó se róla és jobban örülnék, ha nem kéne újra itt találkoznunk a múlt heti alkalom után. De hamar beértek az akkor elvetett magjai. Tényleg nem értem, miért gondolja a ma embere, hogy bölcsebb a természetnél.
– Aki erre a kérdésre tűpontos választ ad, annak ott lapul a zsebében a bölcsek köve. Mire jutott még?
– Borzasztó kimondani, de valahogy felsejlett bennem egy láncolat. Nem örültem, mikor lépésről lépésre levezettem magamnak, de így nyer értelmet minden, amit itt látunk. Még akkor is, ha ez az értelem fényévnyire húzódik attól, amit jó szívvel normálisnak nevezek.
– Szívesen meghallgatnám.
– Igyekszem összeszedetten fogalmazni és hátulról visszafejteni azt, amit és ahogyan én látok ebben a szituációban. Elsőnek: hoztak egy rendelkezést, ami lehetőséget biztosít arra, hogy – gyakorlatilag – korlátok és nyakló nélkül ki lehessen vágni a fákat, komplett erdőket. Ez váltotta ki az össznépi felháborodást. Nem mondom, hogy nem jogosan, de rögtön itt érdemes lefékezni.
– Nocsak.
– Igen, mert ez – egyelőre – nem utasítás volt. Nem az hangzott el, hogy minden, 18 és 60 év közötti állampolgárt mozgósítunk, fogjanak láncfűrészt és tarvágunk. Ez a rettenetes szabályozás – egyelőre csak – a lehetőséget biztosította. Nem kötelezett, megengedett.
– Hogyan értelmezi a különbséget?
– Az óriási felháborodás az emberi természetből, a mohóságból ered. Bizonyítéka, hogy így gondolkodik a ma embere: „ha valamit megtehetek, azt 100%-osan ki kell használnom. Letépni a virágot, maradéktalanul kisajtolni a lehetőséget.” Emiatt forronganak az indulatok. Mert magunkat látjuk tükröződni. Ahogyan a svédasztalos vacsora után Bila-Git-ot zabálnak a legtöbben, mert fel sem merül, hogy ne a pukkadásig, a hasfalrepedés legszéléig masírozzanak a mértéktelen zabálás sugárútján.
– Ej, de költőien fogalmazott.
– Így jön ki. De hadd folytassam. Tehát azt feltételezi a legtöbb ember, hogy amit el lehet venni, azt el is kell, mégpedig a legutolsó morzsaszemecskéig. Ez árulkodik a fogyasztás kultuszáról, vagy, ahogyan egy kedves kollégám fogalmazott: a fogyasztásorgiáról. Nem is feltételezünk mást, mert a mértékletesség szót maximum a wikipédiából ismerjük, ha éppen egy ilyen lakoma után önbüntetésből rákeresünk.
– Kezd lendületbe jönni.
– Igen, mert amikor megértettem, már olyan könnyűnek látszott minden. A rendelkezéseket választott politikusok hozták. Mindegy, milyen pártot, elvet, színt képvisel; akit megválasztanak, az a népesség zömének energetikai lenyomata. Ezen egy kicsit rágódtam, de ide lyukadtam ki. Nem fordulhat elő, hogy egy tiszta szívű, talpig becsületes társadalom nyakán kakilakiak trónoljanak.
– Hogy micsodák?
– Sz@rháziak. Csak próbálom finomítani.
– Plusz öt pont önnek.
– Köszönöm. Akárhogy csűrtem-csavartam, mindig ide vezetett a szál. Aki döntést hoz, az a lakosság tömörített tükröződése. Még akkor is, ha nem tetszik a leképeződés. „Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!,” ahogyan az elhangzik Gogol Revizorában. Mivel jelenleg választásos rendszer működik, ezért a demokrácia velejárója, ilyenkor pedig feketelevese, hogy a képviselők és a vezetők a népből lettek megválasztva.
– Ellentétben a szakrális uralkodókkal?
– Pontosan. A legtöbbek szemét tehát az csípi, hogy az ő jellembeli gyengeségét látja visszatükröződni. Bárki kivágna pár fát, ha azon múlna, hogy ő és a családja nem fagy meg télen. Az viszont mindennél lázítóbb és vérbosszantó, ha ezt leírják és megengedik – intézményesítve. Ettől függetlenül: nem tapsolok állva (de ülve sem) ennek a szabályozásnak. Tévútnak tartom, nem erre kéne törekedni.
– Ebben egyetértünk. Pontosabban ebben is.
– A lényeg tehát a jövő felélése és a felelőtlenség. Nyilván rengeteg, tiszteletet érdemlő kivétel van, de a tömegek nem döntöttek volna másképpen. Ahogyan azt teszik saját életükben.
– Határozottan fogalmaz, de valóban ezt látom én is. Köszönöm, hogy felvázolta a meglátásait.
– Jól esett újra kimondani. De át is adnám a szót, hogy hétrenézőzzünk.
– Nocsak, nem szeret szerepelni? Jól van, akkor lássuk, mi történt az elmúlt hét napban. Vízöntő telihold – gyönyörű energia; tisztaság, érzelmek és tettvágy együtt. Nagy dolgok születésének ideje lehetett.
– Meg a hullócsillagoké. Akikből alig-alig lehetett látni a telihold fényessége miatt.
– Az eget aztán nem illik hibáztatni a ritmus miatt. Bivalyerős energiákat mozgatott meg a Mars-Algol találkozó. Alkalmat kínált a kővé dermesztő félelmek azonnali lenyesésére.
– Ez milyen jól hangzik.
– Tart még, úgyhogy csak hajrá! A Vénusz az Oroszlán jelébe érkezett meg, enyhén szólva is emlékezetes erőteret kínálva. Szép is, fényes is. Ahogyan azt kell. Két hasonló téma is terítéken volt: az, hogy mit mondunk, és mit énekelünk. Mert az ember programozza is közben a tudatalattiját. Egy mese szólt az elégedetlenségről, bár ne lenne aktuális. Végül a megbecsülés miértjét kellett felvázolni.
– Szép összegzés. Hogyan tovább?
– Következik egy Merkúrr-Uránusz trigon, majd némi termékenység: egy időben tartózkodik a Vénusz a Méhkas csillagainál és a Mars a Fiastyúkban.
– Ez az a gyermeknemzős erőtér?
– Ez is az. Sok-sok ilyen létezik, de valóban: kitűnően szolgálja az utódok nemzését. Lesz még Ikrek jelébe lépő Mars és az egyik legszebb, legmagasztosabb energia: az Oroszlán szívével, a Regulus csillaggal találkozik a Nap.
– Finom.
– Mi az, hogy. Esik még szó tegezésről, csodakulcsokról és arról, miért, hogyan, miként hozza helyzetbe az embert, ha olvas az égi történésekről.
– Jól hangzik. Bár ezt szinte hétről hétre elmondom.
– Megunta? Vagy sablonos?
– Egyik sem. Csak elmosolyodtam, mert mindig elfog egy kis kellemes izgatottság így vasárnap este, hogy mi vár ránk jövő héttől.
– Ez és ennyi. Pontosabban jóval több, de ezek benne munkálkodnak.
– Akkor egy hét múlva folytatjuk?
– Igen. Ahogyan szoktuk, de akkor már – remélhetőleg – nem kell ilyen mértékű pucolásokkal kezdeni.
– Legyen úgy. Köszönöm a mait.
– Ne vicceljen. Én is. Viszlát.
– A viszontlátásra.
kép: pixabay.com
