Vasárnap este illik és érdemes is összegezni, majd előre tekinteni. Különösen jó pont, hiszen egy teljes hét mögöttünk, egy pedig előttünk van. Októberig kiható fordulatot tett kedden a Szaturnusz, az ő retrográd irányváltását bátran nevezhetjük korszakosnak. A szerdai telihold el is pirult volna a rá aggatott jelzőktől, már ha ilyesmi szokása lenne. Az biztos, hogy remekbe szabott – és persze gyönyörű – szembenállás volt. Csütörtökön a Mars-Castor együttállás emelő hatása indult el, nem gyenge lehetőségeket kínálva. A következő naptól egy szépséges Vénusz-Merkúr találkozó öntött új életet kapcsolatainkba, hogy a hétvégére lássuk a Fényt. A Nap a Bika szemével, az Aldebaran csillagal szövetkezve az utat és a világosságot is megmutatta. Nem esik nehezemre leírni: csodálatos hetet búcsúztatunk. Lássuk, milyen lesz a következő!

Mindjárt egy combos retrográd Merkúrral indul, ami lehetőséget kínál a rá tapadt előítéletek tisztázására, elengedésére. Ezt követően pedig igazi turbóerőket ébreszt, ami szintemelkedést ígér. Május utolsó napjától találkozik a Mars a Pollux csillaggal – Castor után vele is újító erőket csihol benned. A szerdai nap hozza el a Vénusz jegyváltását: innentől már a Rák jelében lépdel. Csemegét jelent az egzakt Nap-Szaturnusz trigon három mágikus napja, szerda-szombat ritmusban. Lesz még itt Mars-Plútó egzakt szembenállás, hogy tobzódjunk a cselekvő erőben, végül a szükséges lépések megtevését támogató Nap-Rigel kézfogót köszönthetjük. Bárhonnan is nézem, akárhogyan csűröm és csavarom: remekbe szabott hetet készítette elő a csillagos ég.

 

kép: pixabay.com

összegzés, felékszülés, időzítés – a nyugalom, a magabiztosság kulcsa

Pin It on Pinterest

Share This