Szombattól némely dolgok megváltoznak életünkben. Ennek valódi és magas szintű leképeződésére szeretnék ma rávilágítani. A Jupiter és Plútó együttállásáról már beszéltünk bizonyos aspektusokban, érdemes visszaolvasni, mert azoknak is jelentősége van. Plútó: mélységek, radikális, mélyre ható változások, zsigeri szintű regeneráció és – tömegek. Jupiter: magas tudás, bölcsülés – a planéta a szeretet bölcsességének égi vándora. Tömegek kapnak lehetőséget most, hogy bölcsebbé váljanak; olyan, eddig és más módon nem megszerezhető tudás érkezzen az életükbe, amivel plútói módon, óriási fordulatot és kiemelkedést valósíthatnak meg saját létezésükben. Úgy tűnik, ez eddig önmagunktól nem ment. Olyan szuper helyzet érkezett, ami mindezt ösztönzi. Lássuk meg a változtatást: aki eddig a bezártságban a befordulást, a másik meggyűlölésének elkerülhetetlen, szükségszerű folyamatát látta, zsákutcában toporgott. A Jupi csapatjátékos, az összefogás princípiuma is, de ez a bizonyos együttműködés most mást jelent, mint bevásárlást a szomszéd Mari néninek. Most sokkal mélyebb szinten (mélység – Plútó) megalapozott szeretettel kell érdemes együtt működnünk és tanulnunk a helyzetből. A csapatjáték pedig nem könyök a könyökhöz ér módon valósul meg, hanem magasabban (Jupiter), spirituális módon. Ez lehetőség. Élhetünk vele és mondhatunk nemet is. Mindkét planéta a Bak asztrológiai jelében van, így bizton tudhatjuk, hogy a fejlődés, az előrehaladás és a megoldás ott munkálkodik a képletben. Csak rajtunk áll, hogy felfedezzük és működtetjük.

A másik jelentős együttállás a Bakban lépdelő Mars és a Vízöntőbe nemrég átlépett Szaturnuszé. Ez a kapcsolódás április elejéig egzakt. Aktuális jelentése: a lelassulás felgyorsul. Ez az oximoron fejezi ki leginkább a mostban bennünket körül ölelő energetikát. Tudjátok, nem szeretek alacsony szintekről írni, ezt úgyis megteszik ’oly sokan mások, de most úgy érzem, muszáj. Az együttállás alacsony szintje a befeszülés, a börtönbe zárt és ott vergődő, ütő-rugó, csapdosó energia. Emlékezzünk, a Szaturnusz bölcs. Bölcs belső erővé transzformálhatjuk a megváltozott körülményeket és az adatott időt (ismét Szati) arra fordíthatjuk, hogy a bennünk élő félelmeket, kishitűséget – bármely, lehúzó, visszahúzó energiát felemeljünk (Mars). A tapasztalások is felgyorsulnak, az ingerszegény környezetben többet (több minőségi időt) tudunk önmagunkkal tölteni. Ezért is fontos, hogy ne akarjunk pótcselekvésekbe menekülni és agyoncsapni az időt üres tölteléktettekkel. Nem azt mondom, hogy pihekönnyű a két együttállás – elismerem, egy Nap-Vénusz találkozó talán simogatóbb, de tanulni végtelenül sokat tudunk, hogy ezzel a tudással mélyen belül megváltozzunk, ami aztán kihat egész életünkre és környezetünkre.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This