– Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés, kérem, készítse elő személyes okmányait.

– Tiszteletem a biztos uraknak!

– Születési neve?

– Tudás.

– Ó, bocsásson meg, elsőre fel sem ismertem; tudja, ez az erős napsütés… és már három órája szedjük ki a forgalomból az érdekes egyéneket. De persze nem tehetünk Önnel sem kivételt. Bejelentett címe?

– Szívekben.

– Tényleg? Ez így kicsit általános, de már nézem is a lakcímkártyáját: tényleg. Ez a KEK KH miket be nem jegyez. Maga tényleg ott lakik?

– Igen. Tudja, él pár hasonmásom, utánzóm; ők ide is, oda is befészkelik magukat, de az én valódi lakóhelyem és otthonom bizony a szívekben van.

– Anyja neve?

– Ismétlés.

– Köszönöm. Ez rendben is volna. Izzókészlet? Na jó, hagyjuk, nem tartom fel. Önnek igazán sürgős odaérnie a célhoz, csak hajrá, jó utat.

– Viszlát!

A fenti párbeszédből (is) kiszűrhetjük: Ismétlés a Tudás anyja, de köznapi érelemben is: ismétlés a tudás anyja. Ennek jegyében elevenítsük fel a június elején írtakat holmi Jupiter-Plútó együttállásról. Akkor még közeledőben voltak, a helyzet mostanra annyiban változott meg, hogy egzakt a találkozó. Miközben olvasod a dőlttel szedett szövegrészt, vedd elő a vastag piros szövegkiemelőt és húzd alá a nyomatékos sorokat. Persze nem muszáj összefirkálnod a kijelzőt, de képzeletben tedd meg mégis, kérlek. Íme:

„Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a Bak asztrológiai jelében egyaránt hátráló mozgást végző Jupiter és Plútó olyannyira közelíti meg egymást, ami már érezhető együttállás. Június harmadik harmada és július eleje hozza majd el az egzakt kapcsolódást, de már most is érdemes számolnunk a két égi vándor szövetségével. Elmondhatjuk, hogy a következő hetek-hónapok a tanulásról szólnak, persze nem középiskolai fokon. Ha úgy tetszik, vizsgaidőszak vár ránk, de vonatkoztassunk el a fogalomhoz – esetlegesen – kötődő negatív felhangoktól. Most adhatunk számot megszerzett tudásunkról, amit jellemzően és javarészt nem iskolapadban szereztünk meg. Bölcsességünk mérettetik meg, ez pedig minőségi változást hoz életünkben. Fontos, markáns energiavonal a megvilágosodás, a fény felgyulladása tömegek fejében-szívében-lelkében. Jó tudnunk, hogy a hit szerepe is felerősödik; most válik valódi tétellé a hit hegyeket mozgató minősége. Ami már régóta statikus, nehéz, kimozdíthatatlan és teher számunkra, most átminősíthető a legjobban, mégpedig töretlen és erősödő hitünk által. Rádöbbenünk, hogy a bennünk élő istenség ad megoldást, amit kívülről felesleges várnunk. Elképesztő megerősödés járhat a Jupiter-Plútó együttállás nyomában; régi mankók transzformálódhatnak gyújtóssá, miután ráébredünk, már nincs rájuk szükségünk.

Hangsúlyos, hogy a tudás nem tojás. Ne akarjunk kotlani rajta, harpagonoskodni és megtartani, hogy ha nálam a tudás, akkor a hatalom is. Nem erről szól a mostani időszak, így csak öngólt rúghatunk. A valódi, emelő és fényt hozó tapasztalatunkat, bölcseletünket terjeszteni, árasztani való (Jupiter – kiáradás), emlékezzünk csak a fénynemzés fogalmára, ami a Nyilas csillagképének érintettsége miatt kulcsfontosságú. A Jupiter a szeretet bölcsességének égi vándora, így a kioktatás, az okoskodás és leckéztetés nem működik; ellenben az odafigyelő, megtartó energiájú, jobbító szándékkal bélelt fényátadás remekül üzemel. Tapasztalhatunk szikra-effektust is: hamar, azonnal változnak körülöttünk és bennünk a dolgok; a megvilágosodás gyors eredményeket fial. Emlékezzünk, a Plútó a mélyre ható, gyökeres fordulatokat, nagy horderejű változásokat ösztönzi, mégpedig a lejárt szavatosságú, méltatlan minőségek kisöprésével. Ne gyászoljuk ezeket, hadd menjenek. A változásban ott a megújulás, a regenerálódás és a magasabb szinten működés ígérete és majdani bizonyossága. Elképzelhető, hogy megjárunk mélységeket, de onnan a magasságokba vezet az út; a fordulat olyan, mint a szökőkút vízsugara. Apropó, emelkedés: az ekvátoron, az égi egyenlítőn a Sas csillagzatában találkozik Jupiter és Plútó: a kiemelkedés, a szárnyalás, a dolgok fölé emelkedés méltósággal – ezt is megélhetjük. Jó tudnunk, hogy a következő időszakban az ima, a befelé fordulás, a meditáció kifejezetten gyümölcsöző, mind a Jupiter, mind a Sas üzenete miatt. Találjunk szent időt, amikor az ég felé fordulhatunk.”

Minden hangsúlyosabb, kontrasztosabb, de már közeledik hozzájuk a Szaturnusz is. Igen, ő, akit nevén nevezünk és most érkezett vissza szintén hátráló mozgást végezve a Bak asztrológiai jelébe. Nem piskóta júliust kaptunk, már az elején durrog a tűzijáték. A következő rakétát a vasárnap reggeli telihold gyújtja majd be, de erről egy külön mese fog szólni. Érdemes akár egynél többször is újra olvasni az egyaránt hátráló Jupiter és Plútó kézfogójáról szóló sorokat, mert fokozódik az energiaminta jelentősége. Most, a zeniten nyomatékosítsuk az aktuális üzenetet és a következő „ellenőrző pontoknál” már sokkal könnyebb dolgunk lesz.

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This