Szerdától már a Rák zodiákusában folytatja égi útját a Merkúr. Rák Merkúr idején a múlt ismerete, megértése fontossá válik. Az eredet, a kezdet figyelmünk fókuszába úszik, mert benne ott a kiteljesedés is. Ez sokszor érzelmi tanulás; a megértés nem csak tudati, hanem lelki szinten is működik. Megjelenik egyfajta kedvesség, lágyság is emberi kapcsolatainkban és kommunikációnkban egyaránt, de ez nem azonos a sóhajtva elájulás nagymamás képzetével. Attól, hogy valami lágy, még lehet erős, csak éppen nem kemény(kedő). Fokozott figyelem, jelenlét és a társunknak szentelt gondoskodó energiák öltenek testet emberi kapcsolatainkban. A Rák Merkúr egyben az ítéletmentességhez is közelebb segít: azzal, hogy tudom, látom és megértem, a másik honnan jött, már nem akarom megbélyegezni. Tisztábban és szélesebb perspektívában rajzolódik ki a kép, amiben a szereplő egy figura és a háttérrel együtt, annak kontrasztosságával immár szükségtelen a címkézés.

A Rák asztrológiai jelének névadója a Rák csillagkép. Névadója, de nem azonos vele, mégis érződik némi finom áthallás, ez pedig a hármasság: befogadás-táplálás-elengedés szent hármassága. Tudati, gondolati síkon a most következő időszakban mindhárom területen jobban működünk: azáltal, hogy befogadóvá válunk az újra, egyúttal ráébredünk, mit érdemes táplálni, aminek pedig lejárt az ideje, elengedjük. Lágyan, finoman, de végtelen határozottsággal. Tekinthetünk ívként is az időegyenesre: a múltból igenis jó ötleteket, sugallatokat kaphatunk. Jó, ha ezek érnek és formálódnak bennünk, amikor pedig eljön a kellő pillanat, megszületik valami nagyszerű szellemi produktum, gondolat, ami már könnyedén és teljes természetességgel testesül az anyag világában.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This