+36 30 855 2287 janos@ladonyijanos.hu

Péntek délutántól vasárnap reggelig halad keresztül a Hold a Vízöntő csillagzatának múltba ömlő, tisztító vizén. Ez a víz a Bak fényábrája fölött csobog, rámutatva a múltból hozott minőségeinkre és a velük kapcsolatos felelősségvállalásra. Emlékezzünk, a csodálatos Skorpió teliholdat követően immár fogyóban van égi kísérőnk. A fogyó Hold az elengedést, a lejárt dolgok letevését támogatja, így a hétvége első fele kitűnően alkalmas a múltból cipelt görcsösség, beakadások, defektek tudatosítására; a történtekkel kapcsolatos felelősség kimondására és felvállalására, majd elengedésére. Hold – érzelmek, lelkiség; ezen a területen tudunk csodálatos múltpucoló munkát végezni. A képlet pedig – elvégre a Vízöntőről beszélünk – a szabadsággal, a megtisztulással, megkönnyebbüléssel válik teljessé. A múlt rögeinek, érzelmi zárványainak kioldása-feloldása óhatatlanul magával hozza az egyik, ha nem a legjobb emberi érzést, a megkönnyebbülést.

Vasárnap estétől pedig keddre virradóig a jövőbe ömlő vízben lubickol a Hold, fölötte a Halak – szintén – kettős csillagzata erősíti a jövőért hozott belső döntés jelentőségét. Itt és most határozhatunk a kiemelkedés vagy a visszatérés mellett, annak megfelelően, hogyan, mivel teszünk, tehetünk többet az elkövetkezendő idők fényességéért. Itt erősödik az önfelvállalás és a tudatos-felelős elhatározás, hogyan és miként lépünk a holnapba, mit viszünk magunkkal a tegnapból. Rajtunk áll, hogy a takarítást elvégezve az esszencia jön-e velünk, vagy szenny, trutyi, és szmötyi szegül útitársként nyomunkba. Egyik sem jobb a másiknál, csak más. Mindkettőből tanulhatunk, más-más módon.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This