Szerdától a Halak asztrológiai jelében folytatja égi útját a Nap; megkezdődik a csillagászati tél utolsó hónapja. A Halak vizes jel, így az érzelmek, álmok – belső világunk történései kapnak hangsúlyt. A Halakhoz társított összegzés, számvetés és az ebből adódó újratervezés fontossága mellet kiemelném a véget érést. Ezt a fogalmat és minőséget kevéssé szeretjük, a sajtóját sem hívhatjuk túl jónak. Mindenhonnan a „kezdj bele az új kalandba!,” „ismerj meg új embereket!,” „hagyd magad mögött a gondokat és újulj meg!” és társaik hömpölyögnek, amivel – alapvetően – nem is lenne semmi baj, ha nem felejtenének (vagy hagynának ki szándékosan…) egy fontos lépést. Ahhoz, hogy valamit jól kezdj el, előtte érdemes a régit lezárni-elengedni, egy pillanatra megpihenni és ebben a szusszanásban összegezni. Nem véletlenül a Kos követi a zodiákus körén a Halakat; ott már az elindulás, a spirituális értelemben vett „honfoglalás” szerepe az elsődleges, de ezt megelőzi, meg kell, hogy előzze a lezárás és befejezés.
Elismerem, a szálak elvarrása kevéssé látványos, ellenben fájdalmas is tud lenni. Hivatkozhatunk a vízre, hiszen ez a nemes folyadék is mindig a könnyebb ellenállás felé folyik és a Halak említetten vizes minőség, mégsem helyes egy ilyen teória mögé bújni puszta kényelemszeretetből. A Halak cikkelyébe megérkező Nap energiáját használhatjuk arra is, hogy a korábbi kuszaságból rendet teremtsünk, mégpedig azon bizonyos szálak felgöngyölésével, ha kell, elvágásával, ha pedig az szükséges, elvarrásával. Merjük kimondani, hogy valaminek véget vetünk, legyen az törzsvásárlói tagság a barkácsboltban, ahová két éve be sem tettük a lábunkat, akár ránk száradt, kiüresedett szokás (pl. undorral mész el hajnalban tai chi-zni…), akár emberi kapcsolat – bármi. Vedd észre: minél több lezárást tudsz megtenni, annál könnyebbé és – egyúttal és automatikusan – összeszedettebbé válsz, hiszen nem forgácsolódnak erőmorzsák, figyelem-reszelékek oly’ sok irányba.
Minden lezárás változást hoz, ez a jel egyik meghatározó minősége. A mostani hetek és hónapok „amúgy” is a változásokról szólnak, így jó tudnunk, hogy ez cselekvő énünkben is testesül a Halakba érkező Nap inspirációinak köszönhetően. Mély, azaz mélyről induló és mélyre ható változásokat tudunk megtenni a most induló időszakban, amikor igenis ideje van egy kicsit a befelé figyelésnek (ami nem azonos a befordulással). Az egyik, itt megélhető csoda a lezárásban rejlik éppen: a görcsös és ragaszkodó erőket elengedve egészen egyszerűen szabadabbá válunk, így jutva magasabb szintre.
Ennek az égi helyzetnek az egység, mint EGY-SÉG érzetben és annak megélésében is nagy a jelentősége. A felszíni ellentétek, az egymásnak akár homlokegyenesen ellentmondó érdekek és szándékok ellenére és mellett is meglátjuk-észrevesszük a másikban élő valódi embert, aki egylényegű velünk. Rádöbbenünk, hogy ezt az egész bulit annak idején előre lebeszéltük és most ő azért bújt az aktuális jelmezébe és szerepébe, mert az mindkettőnk tanulási-fejlődési tervébe tökéletesen illeszkedik és valójában egy haladó szintű szituációs játékot játszunk éppen.
kép: www.pinterest.com