Két hibába eshetünk a címben feltett kérdés kapcsán. Az első esetében folyamatosan csak a következő lépést, annak a helyét nézzük és minden erőnket a sikeres és biztonságos kivitelezésnek szenteljük. A legtöbb esetben – technikailag – jól végezzük dolgunkat, mert nem esünk el, nem botlunk bele a gyökerekbe és szépen haladunk. Gond csak akkor van – akkor viszont rendszerint ordas nagy -, mikor hosszú-hosszú idő után felemeljük a fejünket és elképedve látjuk, hogy eltévedtünk egészen másfelé járunk, mint amerre elindultunk. Hoppá.

A napi rutin biztonságos lépdelése tévelygéssé alacsonyult, mivel elvétettük a magasabb rendű célt, aminek elérésére a köztes lépéseket szenteltük-rendeltük alá – eredendően. Ilyenkor gyakran már nem akarunk visszafordulni, inkább próbálunk toronyiránt átvágni a valódi(nak gondolt…) cél felé, vagy új ösvényt keresünk. Ha fontos, elsőrendű vezérlő elveinkről túl sokáig levesszük tekintetünket, bizony előadódhat a helyzet, amikor elveszítjük őket.

A másik véglet megélésekor tekintetünk a hegyeken csüng, a világ minden kincséért el nem eresztenénk, még akkor sem, ha újra és újra belilulnak lábujjaink, időnként körmöt is veszítünk, akkorákat rúgunk az útra gördült kövekbe. Ott lebeg a vízió, de nem élünk az itt és mostban, szó nincs a máról és a carpe diemről. Zárójelben jegyzendő meg: ennél a verziónál az úton heverő kincsek és értékek is ott maradnak, még ha rájuk lépünk-beléjük rúgunk, akkor is, hiszen nem látjuk meg őket, zombiként a kéklő hegyekre szegezett szemünkkel.

Meg kell tanulnunk időről időre fókuszt váltani, újra és újra feltekinteni a mindennapok útjáról fényes-magas megmászandó hegyeinkre. Létezik egyensúly, optimális arány, mennyit nézzünk a lábunk elé és mennyit a távolba; ez egyéni, habitusfüggő, mások módszere nem biztos, hogy jó nekünk.

Egyszerre kell vezetőnek és menedzsernek is lennünk saját életünkben; olyan valakinek, aki kitűzi a nemes célokat és irányítja az oda vezető út gyakorlati megvalósítását. Mindkét minőség döntéshozó jellegű, de más-más szinten. Egyik sem jobb a másiknál, igazi eredményt csak kettejük harmóniában való működtetése által érhetünk el. Miért ne állhatnánk két lábbal a földön úgy, hogy korlátlanul nagyot álmodunk, amit aztán elérünk és megvalósítunk?

] harmóniában az úttal, a céllal[/caption]

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This