Okok, melyek miatt érdemes az égi mozgásokról szóló előrejelzést olvasnod. Okok, melyek nyomósak és bár szinte bárki számára elérhetők (lennének), mégis meglehetősen kevesen tudnak róluk. Még kevesebben élnek vele. De mi is az az „ok,” már ha nem az okééééé hunglish szavára gondolunk?

Talán fura ezzel kezdeni, de ideillesztem, mit regél az okról a Wikiszótár:következmény kiváltója. A fizikai világban végbemenő mozgás, változás, történés előidézője; előzmény, amelynek szükségszerű (vele kölcsönhatásban levő) következménye van.”

Elég frappáns. Egy dolgot átírnék a definícióból: következmény helyett az „eredmény” szó a helyénvaló. Behelyettesítve: az égi mozgásokat figyelve, róluk értesülve (azaz olvasva, mert így alkotod meg saját képedet) eredményeket érsz el. Vége a dróton rángatottság korának. Lejárt a „nem értem, miért történik ez velem” időszaka.

Eredmény újfent: a kiszolgáltatottság érzése megszűnik benned. Ahogy ürül, úgy érkezik helyére a magabiztosság. Ennek forrása pedig éppen a tájékozottság és az abból érő tudás. A te tudásod, hiszen az olvasottakat emészted-formálod a magad valóságára. Ezért is tartom az olvasható előrejelzést kívánatosabbnak. A videó szebb, színesebb, szagosabb és persze – népszerűbb. Mi akkor a bibi vele?

Az, ami az erénye is. Egy jó előadó oly’ szuggesztivitással ecsetel egy égi állást, hogy önkéntelenül azonosulsz vele. Ráállsz a hanglejtésére, a több csatormán érkező kommunikációs jelzéseire. Ez nem baj, nem rossz, de gyengíti önálló képalkotásodat. Ez a kutya elásásának helye. Nem videóellenes vagyok, sőt. Csak értelmünket jobban pörgetve érdemes előrejelzést olvasni, mint nézni.

Az olvasás ugyanis régebb óta velünk élő készségünk. Többet tudsz kihozni a betűkből szőtt képekkel és az így összeálló mesével. Mindkettő jó, csak másként működnek. Az eredményesség szempontjából a betűt – abszolút szubjektív módon – a mozgókép fölé helyezem, de teszteld le.

Jó, ha tudsz navigációt használni a telefonodon. Az is szuper, amikor a zseblámpa funkciód működik. Ellenben egy klasszikus zseblámpa abban a pincében is fényt ad, ahol nincs sem jelerősség, sem GPS. A világosság eloszlatja a sötétet, így kínálja a biztonságot.

Az ég üzeneteit olvasva már nem vezethet meg senki. Megkísérelheti, de egyre hamarabb mosolyodsz el, kedves, elnéző fejcsóválással. Ha valami pedig másképp üt be, nem kívül keresed a bűnbakot. A tudás a kedvezőtlen(nek megélt) helyzetekben is valós támaszt ad.

Ha a téma ismerősnek tűnt, az nem a véletlen (az meg mi?) műve. Azonos láncra fűződik, mint a korábban tárgyalt pár téma. Érdemes kiegészítened, visszaolvasva egybegyúrnod őket. Ezeket pedig linkelve itt érheted el:

Miért nem alkalmas önigazolásra az asztrozófia?

Hogyan olvass körültekintően előrejelzést és tégy különbséget?

Miért nem szól mindig minden apró részletről egy-egy csillagmese?

Mostanra már kellően felszerelt csillagtúrázónak mondhatod magad. Az is vagy. Ezzel az attitűddel válnak igazán bensőséges jó barátaiddá a csillagok, bolygók – minden, az égen fénylő minőség. Így pedig jóval könnyebb saját, valódi utadat járnod.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

minden mindennel összefügg – az ég történései képeződnek le mindennapjaidban, ezért érdemes tudnod róluk

Pin It on Pinterest

Share This