A ma emberének egyik legordasabb kihívása a dezinformációk kezelése. A technika lehetővé teszi egészen hihető csomagolásba bújtatni azt is, aminek köze nincs az igazsághoz. Ha még egyszeri alkalomról lenne szó, hagyján. Senki nem reklamál az Elvarázsolt Kastélyban tett látogatás után azzal, hogy becsapták. Mert ott tudod, hogy minden az illúzióid megviccelését szolgálja. A mindennapokban azonban nem lenne helye ilyen trükköknek.

Tudatunk és információfeldolgozó központunk emelt fordulatszámon üzemel. Ez nem rossz, félreértés ne essék. Csak tudj róla, hogy a belekényelmesedés ára is napról napra inflálódik. Ennyire rapid módon változó valóságban jó, ha helyén az eszed. Az is, ha képes vagy tisztán gondolkodni. Ehhez kapsz most (némi) égi támogatást.

A Merkúr a gondolkodás, az értelem, a kommunikáció bolygója. Nem mellesleg ez az égi vándor kapta a beavató szerepet is. A rácsodálkozásból születő felismerés éppen a tudatosulás által fejti ki hatását.

Az Uránuszt szokás a Merkúr magasabb szintű megtestesüléseként is nevezni. A kereteken belüli gondolkodástól messzire szakad; számára az új, az eddig nem járt út a vonzó. Szabadságot, frissességet és a megújulás erejét hordozza.

Az idei Húsvét szoros együttállásban találja őket: vasárnap és hétfőn egzakt kettejük bombasztikus találkozója. Szikrák, megvilágosodás, ötlet-áradat. Nehéz egy Merkúr-Uránusz kézfogóról elragadtatás nélkül, száraz és tényszerű hangon írni. Buktam.

A struktúrákon belüli, azaz rendszerekbe tagozódó gondolkodás ötvöződik a féktelen és végtelen szellemi szabadsággal. Kevés dolgot – konkrétan egyetlenegyet sem – tudok elképzelni, amit ne újíthatnál-változtathatnál meg a tudat síkján. A reformálás pedig, mint mindig, most is jobbító és emelő erejű.

Termékeny gondolatok, valóságba vágyakozó ötletek záporozása várható a planéták kétnapos összmunkája során. Ilyenkor hangsúlyozom: legyen kéznél toll és papír. Időnként megesik, hogy gyorsabban érnek bevillanások, mintsem megjegyeznéd őket „csak úgy.” Esetleg torlódnak, tömegével kopogtatnak a koponyád falán – rögzítsd őket, mint ahogyan a nagyi főzte be a nyári nap sugarait a kamra polcát díszítő lekvárokba.

Unalomra azonban ne számíts. Ha másként nem is, de a benned élő zseni felpiszkálásával biztos, hogy jelentkezik a kozmikus erőkoktél. Kedved ébred alkotni, teremteni; álmokat konkretizálni. Már ezért bőven megéri.

kép: pixabay.com

gyorsuló megértés, bevillanó ötletek, frissülő szellem – 

hogy csak párat emeljünk ki a Merkúr-Uránusz együttállásból

Pin It on Pinterest

Share This