Péntektől az Ikrek jelében járja tovább égi útját a Mars. Erősödő megismerési vágy és a tudás keresése jellemzi ezt az időszakot. Erőt, lendületet viszünk a dolgok mindkét oldalának megismerésébe; ahogyan a most kezdődő új minőségeinkben is mind-mind ott munkálkodik a kíváncsi, mozgékony, minden látni akaró késztetés.

Belső tüzünk világosságával szeretnénk látni és megérteni a világ működését. Alacsony szintekről ritkán esik szó, de itt érdemes megjegyezni, hogy az akaratossággal ötvözött kíváncsiság, az erőszakos faggatózás és a mindenbe beleütjük az orrunkat mindenkor és mindenhol nem éppen magas szintű Ikrek Mars megélések. A polaritás látása, a megismerések hivatottak segíteni önmagunk lehúzó erőin való győzelmünk kivívásában. Utunk ezen szakaszában a tudásvágy fényt teremt, ez a fény pedig nemesít és jobb emberré emel bennünket. Legyünk tudatosak, hogy a kozmikus hatásokat milyen szűrőn át engedjük be valóságunkba és mit teszünk: a választás rajtunk áll. Nem kifogás, hogy „nem is tehettem mást, hiszen ez volt az égre írva”. Ezek a mondatok csupán a felelősség elhárítására tett meddő kísérletek, analógiában vannak az ittas, bódult állapotban elkövetett bűncselekményekkel, amiket a földi törvények enyhítő körülményként kezelnek, azonban a valódi és magasabb törvények éppenhogy súlyosbító erőként veszik figyelembe.

Azért kaptunk erőt, hogy kézben tartsuk és uraljuk őket, állítsuk szolgálatunkba akkor is, ha az a megismerések felé hajt. Fogjuk szekerünkbe és száguldjunk velük, kiélvezve a sebesség és a haladás örömét is (apropó: az Ikrek a közlekedés, a Mars a sebesség és gyorsaság képviselője, a közúti csekkgyűjtéssel, gyorshajtással csak óvatosan, ők sem a magas szintet jelentik!).

kép: www.rickbw1.deviantart.com

Pin It on Pinterest

Share This