+36 30 855 2287 janos@ladonyijanos.hu

A mai írás legelején fontosnak tartom leszögezni: a szokásosnál is szubjektívebb sorok következnek, hangsúlyozottan a saját szűrömön keresztül szemlélt dolgokat rakosgattam sorba. De mi is indított el az úton, hogy a címben írt két fogalom különbözőségét odatartsam a zseblámpa fényébe? Nézzünk fel a csillagos égre: szerdán fordult retrográdba a Merkúr, még meg is jegyeztem, hogy alacsony szinten milyen élcelődések tárgyává szokott válni ez az égi aspektus. Már a fordulatot megelőző napon, kedd délután az M0 autóúton haladva egy combos balesetet láttam közvetlen közelből, méterekre és tizedmásodpercekre elkerülve; a résztvevők/elszenvedők szájáról tisztán le tudtam olvasni a meglepett-megdöbbent káromkodást, ami mintegy kettős akváriumüvegen keresztül, hangok nélkül hatolt el tudatomig azzal a megkönnyebbülés-érzéssel, hogy ’ej, de jó, hogy nem én vagyok abban a helyzetben’, majd haladtunk tovább az úton, kettőzött odafigyeléssel.

Nem sokkal telt el több idő, mint huszonnégy óra és a Merkúr már valóban akasztott egy rükvercet és szorgosan tolatott, mikor szerda este hazafelé tartva egy kétszer kétsávos úton elmerengtem, ugyan minek rohanni és cikázni a sávok között, mikor kívül és belül is a megengedett sebességet 15-20%-kal meghaladva, tempósan, de biztonságosan, a rend éber őrei által üzemeltetett pénzautomaták fizetős fotógépek ingerküszöbét simogatva, de át nem lépve haladunk. Pörgettem a gondolatot, hogy a másodpercek vagy az előzés és pozíciónyerés virtusa forralja-e jobban a vért; kiskölökként én is imádtam Forma 1-et nézni és képzeletben kifékeztem az ellent a kanyarban – persze mindezt ügyesebben a bukósisakos valódi pilótánál. A merengés rövid ideig tartott, féklámpák villanása hozott vissza a százszázalékos jelenbe, majd erős lassulás, villogó indexek jelezték, valami bűzlik Dániában. Három autó került szoros konjunkcióba egymással, vonatozva csúsztak össze, ebből az iménti versenyzők egyikét is azonosítottam. Megjelent az előző napi megkönnyebbülés érzése, ami önmagában nem lett volna baj, de társult hozzá még valami, amire nem vagyok büszke, de így volt. Egyfajta torz, kajánsággal vegyes káröröm is, hogy „nesze b@zmeg, kellett nektek ennyire sietni.” Nem szép, de intenzív érzelem volt, amiről születése pillanatában is tudtam, hogy helytelen, de mit csináljak, feljött. Az a negyedóra, ami innen a hazaérkezésemig eltelt, többször adott alkalmat végiggondolni, vajon milyen módon egyenlítődik ki ez a helyzet; spirituális értelemben egy jó adagot kivettem virtuális számlámról, aminek kell lennie ellentételezésének. Egyfajta kíváncsiság jelent meg, hogy hol és mikor érkezik meg a balansz.

Sokat nem kellett várnom: egy fóliát szoktam a szélvédőre tenni, ami a mostani, enyhe nappalok idején váratlanul érkező hajnali fagyok esetén megóv engem és a szembe szomszédot a szélvédő kapargatásának „élményétől”. Ez a fólia helyesen az ajtóval csíptetve rögzül fixen, hogy az üvegre szorosan tapadva tegye a dolgát. Jobb oldalon tökéletesen megoldottam a tél során sok tucatszor, hibátlanul elvégzett műveletet, ám a bal ajtót lendítve az ezüst lebennyel együtt a hüvelykujjamat is sikeresen odacsuktam. Ha valami, ez a tapasztalás azonnal visszahozott a jelen jelenjének legjelenebbikjébe és – miután kiszelepeltem az első fájdalom és döbbenet sokkját egy kacskaringós népi motívummal (mint amilyent a galambok rajzoltak a népmese előtt) – már tudtam is, hogy azonnali visszacsatolást éltem meg. Sajnos nem először csúsztam a káröröm kevéssé emelkedett mocsarába, de a fogadkozáson és némi nyesegetésen túl nem jutottam. Ez a lila köröm és a lüktető, megdagadt hüvelykujj azonban igen jó tanító, ezt nem felejtem el. De térjünk végre a címre!

Az én olvasatomban az instant karma esszenciális, enciklopédiába illő, illusztratív megélését kaptam az égiektől. Nem mondom, hogy jó érzés volt éjjel újra és újra a fájdalomra ébredni, de mindig hozzákötöttem a miérteket; ez a lecke nem múlik, nem múlhat el szokásokat megváltoztató tanulság nélkül. Az instant karma definícióm szerint nem más, mint közvetlen, azonnali visszacsatolás az általunk tett dolgokról, előjeltől függetlenül. Az is ide tartozik, amikor az utcazenésznek pénzt adunk, a következő sarkon pedig egy nagyobb összeg hever a földön ránk várva.

A „karmikus büntetés” tévképzete annyiban különbözik, hogy ugyanazt a történést egyfajta penitenciaként állítja be. Vegyük észre, hogy az alap, a kiindulás pontosan ugyanaz, különbség csupán az értelmezésben rejlik. A „karmikus büntetés” paradigmáján keresztül szemlélve a világot most azt írnám, hogy lám, az én tisztátalan érzéseim, a kárörömöm elnyerte méltó büntetését, az égiek/az Univerzum/a Kozmosz/a jóisten megbüntetett. A fő eltérés a tanulásban, helyesebben fogalmazva a tanulás hiányában van. Ez a szemlélet megáll a megtorlásnál. Tettél valami rosszat, majd jól megbűnhődtél érte, megérdemelted, pont. Nincs tovább. A lényeg marad ki, hogy az elsődlegesen kellemetlen dolog éltre szóló tanulságokat, értéket tud adni. A büntetés nem ilyen, az mindig rossz, az mindig beszűkít; felébreszti a sarokba kucorodó, vinnyogva nyüszítő ötévest bennünk, ebből pedig lehetetlen tanulni és épülni. Jó hír és a legszebb az egészben, hogy rajtunk áll, melyik szemüveget tesszük fel, szabad döntésünk a velünk megesett élmények feldolgozásának metódusát megválasztani.

 

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This