2020. Júl 02. 0

Isten nyughasson vagy Isten nyugtasson?

Mert nagyon nem mindegy ám. Igen, most benne vagyunk egy gigantikus pörgő rulettkerékben. Érezheted a tehetetlen golyó körbe-körbe szaladását a megérkezésre való ráhatás látszólagos kontrollja nélkül, de tényleg így van? Amikor az égi erők kicsit megkuszálják a földi szálakat, könnyen tekinthetsz fölfelé vádló-szemrehányó módon, elrebegve a temetési kívánalom kifordítását: Isten nyughasson! Nyilván nem elegáns szóviccre bejegyzést építeni, de sz@rok rá nem szokásom ilyesfajta konvenciókkal törődni, tehát csapjunk bele! A felelősség fel nem vállalásával egyenes arányban növekszik a hibáztatás vágya és igénye – nyilván kifelé mutató vektorral. Valójában nem is tud másként működni, hiszen feloldhatatlan ellentmondás születne, azt pedig nem szeretjük. Ha növekszik a trágyalé szintje, azért valaki felel. De nyilván nem én, hiszen mit tehetek én minderről? Ekkor jön jól a középső- és hüvelykujjad közé nőtt csontocskákra épült szerved: a mutatóujjad. Jól kifeszítve tudod számodra kedvező személy és energia felé irányozni, hogy bizony az a gaz tehet a téged körülölelő, ámde fojtogató sz@rról.

Ez most pont egy kellemetlen helyzet, ha ujjal szeretünk mutogatni. Kedvenc céltábláink (anyós, főnök) most azért kevéssé alkalmasak, mert ilyen mértékű változáscunamit mégsem tulajdoníthatunk nekik anélkül, hogy megőriznénk őt sz@házi nímand mivoltában. Merre bökjünk tehát? Igen, igen. Felfelé. Szidjuk Sziggyuk csak a zeget, a zistent és egyéb fönt lakókat. Isten nyughasson. Ezt addig mondogatod, amíg – a címzett – meg nem hallja és ki nem javít, visszatükrözve: inkább téged nyugtasson. Nyugtasson, mert háborogsz, magadon kívül vagy, így választva el az egységtől felettes énedet is bekebelező önénedet. Mondd csak, mikor veszed már észre, hogy a felfelé irányuló köpet sem vonhatja ki magát a gravitáció könyörtelen törvényei alól? Vajon hány pofon kell, hogy észhez térj? Inkább agyonvereted magadat ébredés helyett? Tudom, kemény szavak ezek, de a téma sem piskóta a habosabbik változatból. Engedd el az áldozatkodást, mert pont úgy, mint a múltban: most sem fog segíteni; torzuló gumimankóként csuklik össze, amint rá akarnál támaszkodni, az esés pedig garantált.

Mondhatod, hogy évtizedek óta berögződött mintákat képtelen vagy hetek-hónapok alatt átírni, de akkor kalkuláld be a Természet adta válaszokat is: a száraz ág törik a viharban, a rugalmas meghajlik. A szél sem neheztel a kiszáradt fára, egyszerűen csak töri és kifordítja, hogy elindulhasson a bomlás. Senki nem kötelez, hogy mindent itt és most, ebben az életedben és inkarnációdban kell megélned, megvalósítanod, megoldanod. Gyere vissza később, ha akarsz. De ne a bírót hibáztasd, ha piros lapot kapsz, azért tenned kellett a pályán. A játék pedig folytatódik tovább.

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!