Biztosan olvastad már Dinnyés József halálhírét. Nem szeretem ezt a szót, inkább hadd módosítsak: gondolom, hallottál róla, a „daltulajdonos” már egy másik dimenzióban penget és énekel. Egészen különleges embert tisztelhettünk a személyében, páratlan munkássága megbecsülést, térdig való kalapemelést érdemel. A bejegyzéshez szándékoltan a nyolcvanas évek közepéről származó lemezborító fotóját töltöttem fel. Ez az album gyermekkorom (majd később ifjú- és felnőttkorom is, ha már itt tartunk) egyik meghatározó bakelitje volt, van és lesz. A tavasz kezdete elhozza a tavalyi tavaszkezdet óta tartó Szepes Mária idézetkör végét. Megemlékezésként ezt az albumot kínálom (jövő héttől) napi adagokban való megismerésre, néhol egy-egy gondolatot, emléket fűzve hozzá. Józsi bátyánkat csupán pár alkalommal láttam-hallottam élőben, de ezek nem felejthető momentumok voltak. Kívánom, hogy kipihenje ezt az inkarnációt és – ha kedve tartja, persze – jöjjön egyszer vissza, ahol és amikor újra a muzsika „prófétája” lehet, mint tette azt most. Jó utat!
u.i.: mennyire szép és elegáns az ő lelkületével, hogy március 15-ét, nemzeti ünnepünket választotta az utolsó pont kitételére.
u.i. 2: Ha rá gondolok, óhatatlanul a Lant csillagképe ugrik be elsőnek.
kép: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dinny%C3%A9s_J%C3%B3zsef
