Kedden áll együtt az Ikrek jelében járó Nap a Bika csillagkép szemével, az Aldebaran csillaggal, akit a régiek a világ egyik oszlopaként tartottak számon. A Bika közvetlenül a Tejútra néz, itt már az Istenek Útjára lépés erői ébrednek fel. A fény látása és a termékenyítő energiák elvének működtetése erősödik bennünk, ebben a pontban pedig átütő erővel érezteti hatását. A biztonság immár kézzel fogható módon jelenik meg életünkben és valóságunkban; hiszen a létrehozó elve az isteni igazságokon és értékeken alapul.

A teljességhez hozzátartozik, hogy a Bika szemével való együttállás automatikusan a Skorpió csillagkép szívével, a vörösen pompázó Antaressel való szembenállást is jelöli: az ég körén e két csillag, a négy világoszlop két jeles képviselője pontosan szemben áll egymással. Az isteni elveken alapuló, termékenyítő erők a szeretet (méghozzá az isteni, feltételeket és elvárásokat nem támasztó és nem ismerő szeretet) energiáival egészülnek ki, így válik teljessé a kép.

Az Ikrek napkapuja felé közelítő Nap szimbolizálja cselekvő énünket. Az emelkedésnek olyan fázisában járunk, amikor a teremtő elvek és a valódi, esszenciálisan tiszta szeretet készít fel a Tejútra lépésre, mikor már méltóak vagyunk az Istenek Útján lépdelni. A keddi nap fantasztikus energiáiban fürdőzzünk, lubickoljunk; engedjük át magunkon ezt a különleges kozmikus ajándékcsomagot, hogy minden áldását bőséggel áraszthassa életünkbe.

kép: www.fineartandyou.com

Pin It on Pinterest

Share This