Az emberi lét számos jellemzője között kiemelt helyen szerepel az elért eredmények felett érzett öröm. Ha valamit teljesítesz, mégpedig jól, annak gyümölcsét szívesen szüreteled. Ez így van rendjén. Az érme másik oldalát valahogy kevésbé szokás szeretni. Mert a tetteknek nem csak eredménye, következménye is lehet. A titok pedig éppen itt lapul.

Vállalom a felelősséget a tetteim következményeiért! – ez a mondat ritkán hangzik el. Már leírva is olyan érzést ébreszthet, mintha a vádlottak padjáról, az utolsó szó jogán röppenne fel. Érdemes átgondolnod, hogy mi választja el az eredményt a következménytől. Mindkettő bizonyos tettek (vagy azok hiányának) folyománya. A közkeletű osztályozás szerint az eredménynek örülünk, a következményt viseljük, azaz nyögünk a terhe alatt. Pedig nem kéne, hogy így legyen.

A megértés jó, a megértés szép, a megértés megkönnyebbülést hoz. Jelen esetében – az eredmények kontra következmények kérdéskörében – a vetés-aratás libikókája képviseli a megértendőt. Amit vetsz, azt aratod. Nem mást. Nincs hiba a rendszerben. Ha időnként pofon-élményekbe szaladsz bele, olyan méltatlanságba, amiről úgy vélekedsz: igazán nem érdemelted meg, nézz vissza.

Nem az a kérdés, tettél-e korábban olyasmit, aminek ez a jelen-beli lecsapódása. Sokkal fontosabb, hogy felismered-e, rájössz-e, be tudod-e azonosítani. Ezen múlik minden, itt dől el, hogy (el)szenvedő áldozat, vagy felelősséget vállaló, nagybetűs Ember a titulusod. És igen, itt érkezik meg az édes megértés, Édes, mert a legkeserűbb helyzetben is felkínálja a megkönnyebbülést; legalább az oktalanság és az értetlenség elkullog mellőled.

Nem kell, hogy elhidd nekem, mert ezt nem is én állítom, csupán lefordítom, amit a csillagos ég aktuális állása üzen. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a Nap pozícióját megvizsgálnunk. Központi csillagunk vasárnaptól keddig érinti a Szűz fényábrájának alfáját, a Spicát. Ez a csillagzat legfényesebbike, magyarul Kalásznak nevezik. Ő szimbolizálja az aratást, úgyhogy meg is érkeztünk.

Azt aratod, amit vetsz. Ez a tétel nem csak itt kap teret. A Bika minősége is üzeni, de ott a vetésre fókuszál. Ösztönöz: jó minőségű, lehetőleg fénymagokat vess, hogy aztán kívánatos, vágyott eredmények (és ne kellemetlen következmények) fejlődjenek ki. A Szűznél már a vetett magokból kikelt minőségek learatása szerepel a spirituális étlapon. Ami nem a la carte. Tetszik, nem tetszik, el kell fogyaszd annak visszatérését, amit korábban eredményeztél, okoztál, azaz vetettél. Ez azonban – remélhetőleg – nem hangzik fenyegetően.

Megúszni, kibújni, a radar alatt elsunnyogni lehet. Egyszer, vagy kétszer; de mindenképpen rövid távon. A kiegyenlítődés, a világot uraló Rend maga (ezt akár a Kozmosz törvényének is nevezhetnénk) nem engedi a tartós igazságtalanság, méltánytalanság meglétét. A Spicával együtt álló Nap mindezt a cselekedet szintjére hozza le.

Szentelj egy kis időt magadra, mégpedig a minőségi fajtából. Vizsgáld meg: azt kapod-e, amit érdemelsz. De nem ám az önérzeted elfogult véleménye szerint: valójában, a tetteid alapján. Nézd meg, mérd fel, ha pedig az kell, változtass. Ki mondta, hogy nem lehet egyes kérdésekben radikálisan fordítani az attitűdödön? A hosszú távú, kívánatos eredmények láncolata garantált.

Némi angyali segédlet is érkezik majd hozzá, mert a Spicától kezdődik a Szűz angyali része. Szépséges üzenetű csillaghalmaz, ide is megérkezik a Nap, nem is hallgathatom el, miről szól. De az már egy másik mese lesz – nemsokára.

kép: pixabay.com

aratás: megméri, mit és hogyan vetettél 

visszacsatolás – nem több, de nem is kevesebb

Pin It on Pinterest

Share This