A mostani idők unalmasnak kevéssé nevezhetők, képzavarral élve a fejkapkodás is felütheti a fejét a Kozmosz által szállított megélési lehetőségektől. Ez amúgy kegy, mert adott egységnyi idő alatt sokkal több „munkát” tudunk elvégezni, jóval nagyobb mennyiségű élmény begyűjtésére nyílik lehetőségünk. Pénteken a Vénusz és a Plútó áll együtt a Bak jelében, szintén nem az tespedés jegyében. Az elengedés ezen a napon is fokozottan működik, ez az együttállás pedig kapcsolatainkra, kiváltképp párkapcsolatunkra tereli a fókuszt.

Mélységeiben tudjuk megvizsgálni, milyen minőségben működik egy-egy társunkhoz fűződő viszonyunk. A mélységi búvárkodás néha nyomást okoz, olykor érzelmi keszonbetegség is társulhat ideiglenesen, de tudnunk kell, most ideje van szétnézni alant. Tegyük hozzá, hogy ezt a mostani együttállást a korábban hivatkozott jupiteri kapcsolat is erősen inspirálja, az igazság tételeit hangsúlyosabbá téve. Hatásvadász kifejezéssel a fordulat napjaként is emlegethetnénk ezt a pénteket: az energiák a kapcsolatokat mérlegre teszik (a Hold amúgy a Mérleg jelében halad) és döntési helyzetet kínálnak: vagy továbblendülünk, kirángatjuk a megrekedt szekér kerekeit a dágványból, vagy jöjjön, aminek jönnie kell és hozzuk meg a döntést, amit a szívünk mélyén már éreztünk, azaz vegyünk gyökeres fordulatot, szeretettel elköszönve eddigi játszópajtásunktól. Az elengedés lehet, hogy könnyeket hoz, de ők tisztítanak és lemosnak sok-sok ránk ragadt port.

161125paar

A döntés ereje a levegőben érződik, a mélységek megvizsgálása után nem tudunk nem előrevivő módon dönteni, bármelyik úton induljunk is el. A kételkedés nélküli továbblépés erejét adja meg a Plútó, miként a boldog, szebb irány felé terel a Vénusz, ahol valódi harmónia vár. Elképzelhető, hogy ez a péntek teljesen más véget ér, mint ahogy ébredéskor elképzeltük, de az út adja a tanításokat, megéléseket. Nem árt betárazni zsebkendőből és nem szégyen használni sem.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This