Szerdán és csütörtökön áll együtt a Vénusz a Halak csillagkép alfa csillagával, az Al Rischával. Különleges szépségű és energiájú csillag ő, de miért is? A Nap útja, az Ekliptika alatt helyezkedik el, azaz belső minőségekre, folyamatokra mutat. Belőle indul ki a kettős csillagzat kiemelkedő és visszatérő halacskájához vezető fonál. Az „égi cérna” zöme éppúgy, mint a csillaguszonyosok, már az Ekliptika fölött fényeskednek, de a döntés, az elhatározás alul-belül dől el. A lelkedben, a szívedben határozol, merre indulsz. Emlékezz: a Vénusz kapcsolatbolygó. E két nap remek alkalmat kínál egy kicsit jobban tisztába kerülni társaidhoz fűződő viszonyulásaiddal. Dönthetsz szálak megerősítéséről, eloldásáról, lazábbra engedéséről. Fontos, hogy itt nem sodródó energiákról beszélünk, hanem tudatos (érzelmi) választásokról. Amikor ezzel tisztában vagy, kiegyensúlyozottan tudod belső változásaidat fogadni-köszönteni. E két nap vénuszi motivációja szebbé, harmonikusabbá emelni a másikhoz kapcsolódásodat.

Időközben (szerdán este) asztrológiai értelemben is említést érdemel az öröm és a szerelem égi vándora, ekkor lép át ugyanis a Bika zodiákusába. Mondhatjuk úgy is: hazaérkezik, hiszen a Mérleg mellet ezt a szeletet uralja. A Bika Vénusz ragyogó energetika: bőség, termékenység – kimaxolva az anyag világában. Fontos: nem harácsoló módon, szó nincs Harpagonról, Dagobert bácsiról és társairól. Uralmi (Bika) Vénusz esetén nincs (és nem is lehet…) a teremtésednek akadálya. Illetve dehogynem: csak te magad. Ha félreállítod a kishitűségedet, úgy a lehetetlenhez pont Muhammad Ali módjára állhatsz hozzá: mindössze vélemény, az ő szavaival fogalmazva így hangzik: „A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.

 

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This