A félelmekkel foglalkozó sorozatot folytatva ma a szeretteink elvesztésének félelme következik. Súlyos téma és itt-ott levágódhat a biztosíték is. Ha ezt érzed, nyugodtan keresd meg a jobb felső sarokban az „x”-et és hagyd itt ezeket a sorokat, mert nem célom a sokkolás; még ha elő is fordul néha, az „csak” járulékos mellékhatás. Amikor elveszítünk egy hozzánk közel álló embert, fájdalom keletkezik, ez az érzelmek kémiája és teljesen természetes folyamat.

 

Ha nem jelentkezne fájdalom, úgy nem szeretnénk az illetőt, ezért el se várjuk a közömbösséget. Bármilyen vaskos és kibírhatatlan, de nem akarj elmenekülni előle, mert csak időt vesztegetnél. Ez a szakasz megúszhatatlan, a gyógyulás és feldolgozás elkerülhetetlen része. A témáról külön gyászirodalom áll rendelkezésre, ezért itt és most nem megyek bele mélyebben.

A fájdalom mindig a minket ért veszteségről szól. Aki elhunyt, átment a túloldalra, már nem érez, nem érezhet ilyesmit. Ha a halál aktusa csúnya is volt, esetleg napokig, órákig tartó tusakodás előzte meg az átlépést, most már akkor is béke és nyugalom öleli körül, végtelen csend és béke, ahol – végre! – megpihenhet és összegezhet a lélek.

Neki, aki elment, már jó. Tudom, hogy triviálisnak hat, de ezt rágjuk végig. Nincs már tér és idő, nincs az, ami a földi létezésben problémát tud okozni. Te viszont itt maradtál, a csonkoltságoddal és a hiányoddal. Neked fáj, ami történt. A veszteség érzése természetes, de az benned pörög; te nem lehetsz többet vele, te nem mondhatod el, mennyire szeretted és milyen sokat jelentett neked. Ő már túl van mindezeken. A gyászfolyamatban a téged ért hiányt dolgozod fel, megtalálod a módját és az eszközét, miként töltsd be az űrt.

 

Gyakran betölthetetlen ez a bizonyos üresség, ilyenkor a tovább élést dolgozod ki, mint amikor az amputált ember gyakorolja az elvesztett végtag nélküli mozgást, életet. Szepes Mária írja több helyütt, hogy a holtakat gyászolni pont olyan hiábavaló, mint az elfeslett kabát felett keseregni, mikor utoljára hordtuk és kidobjuk, elajándékozzuk. A lélek örök, csak a test képes elhasználódni.

 

A lélek örök mivoltának tudatosítása az egyik kulcs. Ahogy nem most először találkoztál elvesztett szeretteddel, úgy újra és újra vissza fogtok térni együtt a nagy színpadra; talán más-más szerepekben, de nem ez volt az utolsó találkozás. Ő a lélekcsaládod tagja. Ha jobban tetszik a gondolat, vár, hogy – remélhetőleg – hosszú évtizedek múlva, mikor újra találkoztok odaát, átbeszéljétek a szerepeket, ki hogyan hozta az előre megbeszélt figurát és a cselekményt miképpen szőtte. Megvár, nyugi, mert idő csak itt, a térben van, őt semmi nem sürgeti.

 

Ha jobban érdekel a téma, javaslom Michael Newton könyveit olvasni (Lelkünk útja I-II-III.). Tudatosítsd, hogy nem halhatott meg, csak és kizárólag a fizikai teste. DE!!! Te megengedheted magadnak, hogy ez a test, ez az inkarnáció és az itt játszott szerepe hiányozzon. Ki mondta, hogy nem nosztalgiázhatsz? Ettől függetlenül kell visszanyerned az ételkedvedet és újra célba venni a mindennapi létöröm elérendő állapotát.

 

Következő ajánlottan kötelező olvasmány Szepes Máriától Raguel hét tanítványa. Ma már újra kiadták, könnyen megvásárolható; ellentétben a romantikus időkkel, mikor a hét kötetet óraszám tartó antikváriumlátogatással, előjegyzéssel, horror-árú könyvecskével lehetett nagyjából két év alatt összeszedni. Ebből is a Szaturnusz barlangja kötet, amit mindenképpen olvass el, ha az egészet valamilyen érthetetlen oknál fogva nem szeretnéd. Zárójel: szeresd, ritka kincs és elképesztően sok tanítás zsúfolódik benne.

Itt találsz „leírást”, hogyan lehetséges egy fizikai testben már nem itt tartózkodó valakivel kapcsolódni és üzenetet váltani napi rendszerességgel. Nem, nem vár rád recept egzaktul felsorolt összetevőkkel, de tudnod kell olvasni a sorok között, ami elvezet a megoldáshoz. Ezzel a lépéssel jutsz el a vágyott minőségbe, mikorra előbb enyhül, majd mind jobban oldódik, végül teljesen eltűnik belőled a szeretteidnek elvesztésétől való félelem. Rájössz, hogy képtelenség elveszíteni, akit valójában szeretsz.

kép: pixabay.com


nem, egyáltalán nem ilyen komor a kép – ha teljes egészében szemléled

Pin It on Pinterest

Share This