2018. ápr 15. 0

Kos újhold hétfőre

Az új hét igazán jól indul egy remek újholddal a Kos jelében: Nap és Hold hétfő hajnalban találkozik egymással. Az újholdról általánosságban is elmondható, hogy a megújulásról szól, ez most hatványozottan igaz. Az első tavaszi újholdban ott az újjászületés ereje, vége a téli álomnak, az elvonulós-merengős időszaknak (ez nem jelenti, hogy akkor most hónapokig túltöltött mikiegér módjára kellene szaladgálnunk), hogy az aktivitás, a kezdeményezés, a cselekvés kapjon figyelmet és energiát. Észrevehetjük, hogy ez a hétfő mennyivel energikusabban és lendületesebben veszi kezdetét a szokásos átlag-hétfőkhöz képest.

Az újhold valódi és mélyebb üzenete azonban a kezdetek fontosságán is túlmutat. A csillagos eget vizsgálva Nap és Hold együttállásának hátterében a Halak csillagképének kiemelkedő halát látjuk; ennek üzenete pedig több mint egyértelmű: a megújulás elvezet a kiemelkedéshez. Nézzük meg ezen a csodálatos hétfői hajnalon: mi az, ahol eddig újra és újra ugyanazokat a köröket futottuk le, hol hajtottuk lelkesen taposva a mókuskereket? Álljunk meg egy pillanatra és vegyük sorra, vajon tényleg az a dolgok törvényszerűsége, hogy állandóan egy oválpályán fussunk és fárasztóan unalmas legyen az összes kanyarulat és tereptárgy körülöttünk?

Egy gyors összegzés elhozza, elhozhatja a villanást: mit kell ahhoz tennünk, hogy akár egy apró változtatással elhagyjuk ezt az imamalom-minőséget és magasabb szinten haladjunk tovább. Megérthetjük, hogy hosszú évek futópályás karéjozása után végre kimehetünk a nagyvilágba és csodálatos erdei ösvényeken is szökellhetünk friss levegőt szippantva. Figyeljünk befelé, hiszen a kiemelkedéshez vezető sugallat ott mocorog belül, és olyan jó a hetet az ő elcsípésével kezdeni.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!