Az ég fürkészése jó, ha célokat is szolgál. Nyilván ott a gyönyörködés, a csillagok sziporkázó világának csodálása. Ám a lelket bizsergető esztétikán túl is támogat a Kozmosz. Nem profán dolog élni az égi eredetű lehetőségekkel. Sőt. Igazság szerint azért kínálják, hogy valósítsd meg a bennük rejlő, kibontható esélyeket. Égi sanszra nemet mondani snassz. Különösen most.
A helyes időzítés a siker egyik fele. Ezért is érdemes az eget vizsgálni. A klasszikus példa szerint növő Hold idején ne akarjunk selejtezni, mert minden egyes kézbe vett, amúgy kidobásra ítélt és arra bőven megérett tárgyunk az összes, hozzá fűződő kellemes emléket felszínre hozza, így próbálva megakadályozni vesztét. Amikor viszont tüzelőért indulsz az erdőbe, célszerű a fejszét, fűrészt pihentetni és megvárni, míg égi kísérőnk fogyni kezd. Mérhetően alacsonyabb az ilyenkor kivágott tűzifa víztartalma.
Jó ötlete mindenkinek van. Akad olyan is, akinek nincs elég polca a remeknél kitűnőbb elképzelések tárolásához. Mégis: alig-alig valósít meg belőlük párat. A többi meg csak vár, türelmesen, közben fakul, fonnyad, végül pedig az enyészeté lesz, hosszú, lemondó sóhaj aláfestésével. De nem most.
A megfogant ötlet megvalósításnak napjai virradnak fel. Idő, amiben a gondolatok termékenységi rátája meredeken emelkedik. Nem hosszú, de néha két nap is elég a csodához. Így történik július 14-én és 15-én. A kozmikus energetika ezt a két napot bélelte ki egy rendkívül finom, ám végtelenül erős termékenység-bársonnyal. Ilyenkor jóval eredményesebben tapadnak meg a szárnyaló képzelet hozta bevillanások és gondolatok.
Méhkas vagy Jászol. Így nevezik magyarul a Messier 44 nevű csillagcsoportot, mely a Rák fényábrájának egyik legjelentősebb része. Latinul Praesepe. Címkézzük bárhogy, ő az esszenciális (meg)foganás égi pontja. Pénteken és szombaton pedig éppen itt jár a Merkúr. E kettő összeolvasása vastag, duplán aláhúzott betűkkel írja aranyló fényüzenetét a végtelen kéklő égboltra: magas ihletettségű, életképes ötletek foganhatnak. Több vonatkozásban is.
Kitalálsz valami egészen fantasztikusat. Rájössz egy régóta foglalkoztató titok nyitjára. Ám nem csak személyes használatodra kínálkozik a Jászolban kocogó Merkúr: megtalálod a másokhoz vezető kulcsot. Azt az eszközt, hangnemet, szófordulatot, módot, ahogyan az addigi sivár, meddő kommunikációt szépen és elegánsan fordítod át. Az egymás mellett való süket(elő) elbeszélés helyett gyümölcsöző eszmecserét, a valódi megértés-megértetés minőségét hozod be. Ez pedig konkrét kommunikációs szintugrás.
Azért kapsz kozmikus zsetonokat, hogy beváltsd őket, mégpedig az itt és mostban. Az égi történéseket mindennapi életedbe integrálva jutsz közelebb a nagybetűs, égre néző ember minőségéhez. Ezt pedig az egyik legjobban éppen a Méhkasban járó Merkúrral élheted meg. Csak legyen nálad ötletrögzítő eszköz; ha más nem is, legalább old school golyóstoll és kockás papír. Kelleni fog, hidd el.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
