Ha vasárnap este, akkor összegzés. A Hétrenézőben hátra és előre is tekintünk. Kicsit olyan, mint a tengeralattjáró útja. A felszín alatt suhan célja felé. De időről időre felszínre emelkedik. A kapitány ekkor felsétál a toronyba. Addig csak a szonárral és a radarral, periszkópmélységben pedig a kevéske, csőlátást biztosító periszkóppal tájékozódhatott.

A felmerülés alkalmat ad friss levegőt szippantani. Ott, a toronyban állni jó. Kényelmes. Látszik a végtelen, nyugodt tenger. Minden fény a maga tiszta színében tündöklik. A vízen tükröződő csillagok, a Tejút széles szalagja – minden látható. Ritka és fennkölt pillanat. Lehetőséget kínál a mind teljesebb áttekintésre. Honnan jön és merre is tart a hajó? Amit a műszerek jeleznek, azok számok, ábrák, grafikonok. Tatalmuk van, élet nincs bennük. Ezt pótlod a toronyban, a láthatárt kémlelve és a téged körülölelő környezetben gyönyörködve.

Lássuk hát, mi történt a mögöttünk hagyott héten.

A termékeny gondolkodást és gyümölcsöző kommunikációt támogató Merkúr-Spica együttállást ünnepelhettünk. Rövid időn belül ez volt a harmadik, egy darabig (2022. október végéig) az utolsó. Turbótuningos jellegét pedig a radikális változtatás erőbolygójától, a Plútótól kapta. Magyarán: a kigondolt dolgok megcselekedésének ellenállhatatlan szikrája pattant ki és lobbantott lángra.

A meglovagolható rakéta minőségével kedveskedett a Nap és a Plútó. Hoppá, megint az a huncut kis Plútó, milyen szorgalmasan ügyködött a héten! A két égitest a mágia és a varázslat 2 fokos fényszögén át szövetkezett, mégpedig nem kicsi dologra. Vállalásuk szerint elhozzák, megmutatják és lehetővé is teszik a csodákat. Látod és megéled. A felborult papírformát ráérsz később visszaállítani. Ha ugyan (még) akarod (majd).

Megújulás legbelülről, az érzelmek alapjáról. Csak így hozhatsz létre érdemi változást. A Skorpió újhold ereje megdöbbentő. Szenvedély, angyali segítség, a mindennapok részévé vált csodák – ilyen új kezdetekre gondolj, amikor visszapillantasz a csütörtök esti újholdra.

Nem csak az újhold kapott Skorpió-érintettséget. Szellemiségünk, kommunikációnk jelölője, a beavató erejű Merkúr is megérkezett az ég ezen szeletébe. Érzelmi hullámzás, szenvedély, a belső folyamatok megélése és elmesélése meglepően sokat dob érzelmi biztonságunk szintjén. Mondhatnám: pillanatok alatt repíti az egekbe.

Egyedüllét nem egyenlő magány. Ezt a képletet fejtettük fel. Az okot a Bak asztrológiai jelébe érkező Vénusz szolgáltatta. Ritka jó égi állás, különösen úgy, hogy egyharmad évig tartózkodik az égöv ezen cikkelyében. Remek időszak működő kapcsolatokat építeni, különösen akkor, ha eddig illúziókon éltél. A reggeli kávédra kapott lájközön nem jelenti, hogy nem vagy magányos. Ezt tudod építő és emelő módon átalakítani. Valódi értékek mentén és rájuk építkezve. Örömmel, mosolyogva, daloló szívvel.

Egy kis szómágia és nyelvészkedés is belefért. Egy betű nem sok – gondolhatnád. Rengetegen ennél tovább mennek és hangoztatják is. Most azonban tonnákban mázsálható a jelentősége. Azaz: hogyan juss el a rángatózásból a ringatózás állapotába? Mi a leggyorsabb „jármű,” amivel teljesítheted a belső utazást?

Amikor kíváncsi vagy saját, személyes képletedben valamire, nem feltétlenül muszáj asztroszakihoz fordulnod. A technika a XXI. században már áll azon a fokon, hogy segítségedre legyen. Én három mondattal tettem hozzá a magamét. Az zodiákus tizenkét jeléről, az égitestekről, a fényszögekről, házakról szóló leírásokat és meséket képes vagy támogató, megoldást adó módon összefűzni.

Az előtted elterülő víztükör izgalmas kalandokat ígér. Engedd bele magad! Csak nézd a felszínt és lásd meg benne a végtelen kék ég csillagainak ragyogását. Ilyen mesékkel találkozol tovább hajóztadban:

Lelkesítő, teremtő szavak és újító gondolatok fűződnek a Mars és a Merkúr együttállásához. Paprikás energia, de a legjobb, fűszeres értelmezésben.

Jut egy kis varázslat a jövő hétre is. Ennek szállítója a Nap és a Neptunusz. Utóbbitól nem áll távol a misztikum – „amúgy” sem. Most azonban a mágia fényszögén, a quintil éteri energiáján keresztül működnek együtt.

Ne menjünk el a szellemi szabadság végtelenig történő kiterjesztése mellett sem! A sablonok és kereket recseghetnek, de kutya bánja. A Merkúr szemben fog állni az Uránusszal. Viszlát szemellenzők, ólomsapkák, Isten hozott, életető, friss szél!

Beszélünk majd arról is, hogy miként hat rád egy elemzés. Vajon megváltoztat(hat)ja-e az életedet?

Kardinális kérdés, hogy van-e helye az alaptalan kevélységnek? Egyáltalán: mi az? Eszik-e, vagy megisszák?

Szócsűrésből és betűmágiából sem szenvedhetünk hiányt. A spiritualitás hemzseg a segítőktől. De tényleg azok? Íme, a módszer, amivel a segítőt meg tudod különböztetni a „segg itt ő”-től.

Erre a fogasra akaszkodik a másik eldöntendő felvetés: Isten nyugtasson vagy Isten nyughasson? Egy betű a differencia, mégis, világok múlnak rajta.

Az ég kék, a csillagok ragyognak. A hajód jó karban, a készletek feltöltve. Tehetséges a kormányosod, hű a legénység. Te pedig méltó kapitánya vagy életed hajójának. Látod az irányt, már „csak” hajóznod, élned kell. És persze élvezni az utat, jöjjön akár vihar vagy hullám vagy tükörsima álomvíz.

kép: pixabay.com

a torony, ahonnét mindent látsz: eget, vizet és földet

Pin It on Pinterest

Share This