A Bika asztrológiai jelében vándorló Nap pénteken érinti a Kos csillagkép legfényesebb, alfa csillagát, a Hamalt. Ez a csillag a Kos fején helyezkedik el, ez a tekintete, ami pedig nem máshová irányul, mint a Tejútra, az Istenek Útjára. A pénteki találkozó jelentősége elsősorban szellemi: végiggondolni, tudatosítani, hogy haladunk a Fény felé és tudatosan készülni rá. Az ég ezen pontja az előrelátást, előretekintést, a magasabb minőségek meglátását támogatja.

Cselekvő énünk égi szimbolizálója itt érinti a jövőbe látó, a Fény felé tekintő pontot, ezáltal bennünk is aktiválódik ez a szellemiség, a tudása az isteni minőségek felé haladásnak. Vegyük észre, hogy kitisztulnak, megtisztulnak, gondolataink – különösen a jövővel kapcsolatosak. Ez a tisztulás az előttünk testet öltő fénynek köszönhető: ha a Tejút felé nézek, úgy ez az isteni fényesség hivatott eloszlatni a sötétséget, ami fals módon jelent meg bennem.

A Koshoz – nem mellékesen – az áldozat mágiája is hozzá tartozik. Itt megérthetjük azt is, hogy a jövővel kapcsolatos aggodalmak, félelmek feláldozása egyben az az áldozat, amit a jövőért meghozunk és ami áldássá válik. Amikor látjuk a fényt, akkor az eloszlatja a sötétséget, amit így önként el tudunk engedni, a hozzá való ragaszkodásunkat pedig feláldozni – ennyire egyszerű.

 

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This