Péntektől hétfőig egzakt az Ikrek asztrológiai jelében járó Vénusz együttállása a Bika csillagkép legfényesebb, alfa csillagával, az Aldebarannal. Ez a pont a nemes égi állat szeme, egyben a négy Világoszlop egyike, így teljes lelki nyugalommal jelenthetjük ki: nem akármilyen találkozóról van szó. Tegyük rögtön hozzá, hogy a Bika csillagképének Afrodité az olümposzi védnöke (itt már nem uralkodó bolygó(k)ról beszélünk, mint a zodiákus jelek esetében), így még erősebb a hatás. Miről is szól és mit szolgál ez az égi helyzet? A szem a látás szerve, ez az érzékszervünk közvetíti a legtöbb és legértékesebb információt mind közül. A Bika szeme a Tejútra, az Istenek Útjára tekint, így itt és most a legmagasabb szemszög és nézőpont a miénk. Ezzel láthatjuk – végre! – meg a szépséget és a harmóniát, valamint a mindennapi létörömöt. Emlékezzünk a bölcs alaptételre: ahol a Vénusz jár, ott az öröm is. A most következő napok borotvaéles rálátást biztosítanak életünk öröm-faktorára. „Kíméletlen” őszinteséggel tárul elénk, hol nem tudunk örülni, pedig a. lenne okunk, b. kéne, c. hiányérzet marcangol az örülni nem tudásunk miatt. Ennek (is) véget vethetünk most.

Ez a szem (miért is nevezik a lélek tükrének?) ráirányítja belső látásunk fókuszát ara, amit szívvel, lelkesen, örömmel és – legfőképpen – szerelemmel tudunk végezni. Ezt a minőséget csípjük nyakon, mert itt van a kutya elásva ez ad kulcsot a hosszú távú, boldog élet éléséhez. Fedezzük fel önnön örülni tudásunk mikéntjét, mert hiányában valóban megteremthetjük a földi siralomvölgy személyes poklát, azt meg mi a rossebnek tennénk, nem igaz? Segítséget adhat a művészet fogalma is. Nem csak Michelangelo-szintű munkásságra gondoljunk; egy szeretettel és körültekintéssel, mosolyogva sütött rántotta ugyanúgy művészi alkotás, mint egy sóhajjal bélelt ölelés. Valahol mindannyiunkban él egy művész, bennem, a szomszéd néniben, a főnöködben és – igen – benned is. Találd meg, lásd meg, fedezd fel, alakíts ki vele bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot és meglátod, nem akármilyen örömforrással gazdagodva változik meg az életed. Tudd: a szemed nyitva, a külső és belső látásod egyaránt kereső üzemmódban készül fel a rátalálásra.

kép: www.wallpaperflae.com

Pin It on Pinterest

Share This