Szerdán déltől kora délutánig együtt áll a Kos jelében haladó Merkúr és a Hold, teszik mindezt úgy, hogy az égi „tapétán” a Halak csillagkép Tejút felé úszó, a Karma kerekéről kiemelkedő hala fénylik. A kozmikus fűszerezés egy kis sót is hintett ide, mert a Nyilasban járó Szaturnusz egy egzakt trigon fényszöget vet az értelem és az érzelem princípiumainak találkozójára. De mit is jelent mindez a hétköznapjainkban?

Elsősorban tekintsünk ragyogó lehetőségként erre a pár órára, amikor a megértésünkhöz valódi átélés, eggyé válásra való képesség és beleérzés társul. A Hold már növekszik, a gyarapodás, a gazdagodás információját sugározza, ez az ihletettség hatja át a szellemiségünket és a társaink felé irányuló figyelmünket. Ahogyan fogyó Hold idején eredményesen és hatékonyan engedhetünk el dolgokat, szokásokat, úgy most, növő Hold idején gazdagodhatunk a tiszta odafigyelés, a szellem és lélek szintjén egyaránt fókuszált tudatos jelenlét áldásai által. Azt talán már hozzá sem kell tenni, hogy elsősorban beszélgetésre, pontosabban és helyesebben fogalmazva megbeszélésekre, eszmecserére, valódi megértés-megértetés játékokra kiváló a szerdai bolygótalálkozó.

A Szaturnusz mindehhez a koncentrációt, a minőségi időt, az esszenciális figyelmet adja az emelő erőket szimbolizáló trigon fényszögön keresztül kapcsolódva a bölcsesség és magas tudás zodiákusának információjában megmerülve. Jó tudnunk, hogy ez a hatás ott tart a jelenben, mikor társunknak szenteljük időnket és figyelmünket, a gyűrűs bolygó segít kikristályosítani a lényeget, begyűjteni az esszenciát mindabból, ami az eszmecsere során ide-oda pattog. Alkalmat és lehetőséget kapunk a ránk csontosult szemüveg torzító lencséjétől szabadultan látni, hallani és átérezni társunk mondani- és közölnivalóját, valódi figyelmünk tényleges előrelépést hoz az égi erőkkel támogatottan kettőnk párbeszédében. A kulcs a párbeszéd szóban van, mert saját igazságunk idegen torkokon való letuszkolásának igényét váltja fel az oda-vissza áramló gondolatok-érzések áramoltatásának fantasztikus játéka és ennek élvezni tudása.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This