„Vele nem is érdemes próbálkozni, hiszen érzelmi nyomorék!” – ha még nem hallottad ezt a mondatot, szerencsésnek mondhatod magad. A csiszolódással, a lelki pallérozódással nem mindig jár kéz a kézben a tolerancia és az empátia. Az önmagát spirituálisnak valló, a fejlődés útját “járó” ember sokszor kirekesztőbben viselkedik egy ortodox materialistánál a lelki kerekesszékesekkel szemben. Ha ő képes az érzelmi lépcsők megmászására, akkor hogy jön ahhoz valaki, hogy kétségbeesetten és gyakran dühösen ül a lépcsősor alján és onnan nézve a felfelé haladót, a növekvő távolsággal arányosan növelt hangerővel kiabál megértést, de legalább meghallgatást remélve. Abszurd, ugye?
A fizikai síkon – hál’Istennek – már eljutottunk oda, hogy ilyen jelenetet nemigen látunk, ha más indíttatásból nem is, de szánalomból és sajnálatból még a legkevésbé türelmes embertársunk sem tenyerel a dudára, amíg a rokkant helyre beparkol jogos használója. Az ép testű nem mondja a mozgássérültnek egy kiadós lépcsőzés után, hogy neki is ugyanolyan magas volt a mászni való, így egyenlők az esélyek. Valahogy a testünk szintjén ezt természetesnek vesszük és elfogadjuk.
Miért van akkor az, hogy az érzelmi, lelki területen mozgási és kifejezési, vagy akár alapműködési zavarral élő társainkkal szemben zéró toleranciával viseltetünk? Miért olyan könnyű verdiktet mondani felettük és a tuskó feliratot rájuk bélyegezni energetikailag? Miért nyílik ki olyan könnyen a számukra fenntartott fiókunk vagy skatulyánk és második esély nélkül miképpen süllyesztjük őket jó mélyre el? Mert szemmel nem látható a fogyatékosságuk, helyesebben megfogalmazva a kihívás, amellyel együtt kénytelenek élni? Hidd el, akit érzelmi nyomoréknak nevezel, az ő számára sem öröm a lelki kerekesszék és az a korlátok közötti élet, amit így élhet.
Ha már ültél legalább kíváncsiságból fakadóan tolószékben, akkor próbáltad, tudod, mennyivel másként, más perspektívából látod a világot és milyen nehéz olyan apróságokat elintézni, mint például egy pisilés. Ha még hiányzik ez a tapasztalat, javaslok egy kórházi vizitet és öt percet az értékes tapasztalat megszerzésére. Ezek után kérlek, vedd elő azt az érzést, mennyivel más volt ott lenn, ülve, azokat a lehetőségeket használva, amik abban a helyzetben elérhetőek a számodra. Vedd elő és használd mindig, amikor ösztön-szinten lebunkóznál egy érzelmileg megváltozott képességű társadat.
Segíts neki, ahol és ahogyan tudsz és ne várd el, hogy ettől kirúgja maga alól a segédeszközt és futni, szaladni kezdjen a lelki élete mezején, ahogy ezt nem várod el az aluljáróban sem, ha megesik a szíved a rámpátlan lépcsőnél elakadó embertársadon. Dobd el saját érzelmi mankódat, ami eddig elutasítóvá tett; ne akard megváltoztatni őket és lásd meg, mennyivel kerekebbé válik a velük való kapcsolatod!
kép: wheelchairdancingthink.transindex.ro
