Ugye ismersz olyan öregurat, akinek ezer ránc az arca, főleg a szeme körül és mintha a nevetés, a mosoly lenne az alapértelmezett fizimiskája? Ő az, akiről a neje csak vén bolondosként beszél, a komoly családapa, családanya gyerekei saját lurkóikkal teszik egy kalap alá és azt hallod tőlük: „ó, az apám feje lágya sose nőtt be.” Ő az az öregúr, aki huncut és mindig van egy aranyos tréfája, egy vicce; aki kortól, nemtől, bőrszíntől és vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit meg tud nevettetni.
Ha nem ismernéd Őt, legalább hallomásból, akkor szeretném bemutatni Neked: Ő az én példaképem. Életemben célérték, hogy három-négy évtized múlva én is ilyen legyek, rólam is így beszéljenek.
Mielőtt rám vetülne a hímsovinizmus árnyéka, kalapácsot és szöget ragadok: Ő nekem bácsi, de ismerem a női megfelelőjét (Te is biztosan); azonban az én ideálom (férfi mivoltomból kifolyólag) az Infantilis Öregúr archetípusa.
Mit kell tenni, hogy eséllyel induljunk a megtisztelő címért?
A legegyszerűbbet, a legnagyszerűbbet, a meg nem unhatót: JÁTSZANI!! Igazi, kézbe vehető játékokkal (az egyesekből és nullából álló számítógépes „játékok” nem „játszanak” most – sem) – ha teheted és kedved van hozzá, nap, mint nap, de mindenesetre rendszeresen. Autózz, babázz, legózz, amit szerettél, amit szeretsz! Nem kell órák hosszat, ha nincs időd vagy nem akarod, de valamennyit játssz önfeledten (ez a kulcs), úgy, mint amikor 4-5-6-stb. éves voltál. Legyél mindig kicsit újra gyerek, idézd meg ugyanazt a minőséget, amit akkor éltél át.
Tudod, amikor így játszol, amikor kicsit kibújsz felnőtt szereped feszítő ruhájából, akkor sokkal-sokkal közelebb kerülsz igazi önvalódhoz, a Teremtődhöz; ahhoz a pici gyerkőchöz, aki valaha Te voltál és belül valahol még mindig ott él Benned. Ő sokkal bölcsebb Nálad, a mostani felnőtt énednél és ha megadod neki a rendszeres önfeledt és örömteli játékot, akkor csodákat élhetsz át, ezt garantálom. Ez a másik kulcsa a dolognak, hogy csak a játék öröméért csináld. A vegytiszta, esszenciális örömön kívül semmi elvárásod ne legyen, kvázi játssz önzetlenül! Ennél többet kevés dolgot tehetsz önmagadért, testi, lelki, szellemi egészségedért.
Hidd el, Infantilis Öregúr is játszik és örül, örül kosárszámra, ettől ráncos a szeme környéke (Morgós Bácsit is ismered, az ő ráncai bezzeg máshogy húzódnak… – na de kinek kellenek ilyenek?).
Ha képes vagy rá, hogy akár 10-20 percre is, de magad mögött hagyd a hétköznapokat, minden gondjukkal, nyűgjükkel és csak Te vagy a saját univerzumodban, ahol azt és úgy játszol, amit és ahogyan akarsz, akkor senki és semmi meg nem ment a regenerálódástól, a gyógyulástól, hála a felszabaduló örömmolekuláknak, nevetés-atomoknak és játékvegyületeknek.
Olvass mesét, vagy hallgass az autóban, buszon, villamoson mesét hangoskönyv-formátumban, az is ér! Varázsoljon el, repítsen messzire a racionalitás falanszteréből, csak ennyi a lényeg.
Ha esetleg még befolyásol, hogy párod, gyerekeid, barátaid nevetnek rajtad, habókosnak mondanak, annál jobb. Tudod, ez az irigység hangja, mert Te meg merted lépni, hogy újra a szőnyegre kuporodj és tologasd a matchboxokat, vagy építs egy négytornyú legókastélyt. Ha kinevetnek, jó úton jársz, mert aki gúnyolódik ezen, annak a saját kisgyermekkori önmaga egy nagyon sivár és unalmas szoba fogságára van ítélve önnön bensőjében… De ha letérdel melléd, engedj két vagy három gurítást neki kedvenc autóddal.
kép: pixabay.com
a játék minden, mert minden játék valójában
