Szombaton a Nyilas zodiákusában járja útját a Hold, a Kígyótartó csillagképében. Ez a csillagkép a gyógyítást és a beavatást szimbolizálja. A Hold most fogyóban van, az elengedés és a fogyatkozás üzenetét hordozza. Kora délutánig az Ikrek jelében (és egyben az Orion csillagképben) járó Mars szemben áll vele. Érdemes tudnunk, hogy a Mars a mágiát, az átalakítást és a műtétet is jelenti.

A műtét nem feltétlenül késsel és szikével, fehér köpenyes szakemberek által végzett hússzabó művelet; spirituális értelemben a belső alkímia varázslatos folyamata általi változások is annak számítanak. Mindezt összegyúrva kialakul a kép, a kozmikus festmény, ami megmutatja, hogy ideje van meglátni, megérteni, majd elengedni a „betegségeinket.” Lelki oldalról láthatunk rá, megtalálva érzelmi gyökérzetét, amit aztán remekül kigyomlálhatunk (itt kerül képbe a fogyó Hold elengedést támogató ereje). Ezt a gyógyulást a belső tűz és erő energiáival támogatja a Mars, általa megélhetjük az egészséghez vezető transzformációkat.

Ez az alapvetően érzelmi munka beavató, gyógyító élményként jelenik meg (Kígyótartó!), általa olyan felismerések érkeznek, amelyek emelő irányba visznek. Olyan fordulathoz segítenek bennünket, amelyek következtében immár képesek vagyunk nyavalyáinkat szeretettel elengedni, szívünkben hálás köszönettel, amiért rávilágítottak rendbe hozandó dolgainkra.

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This